A Joker nyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját
Todd Phillips rendező Joker című filmje nyerte el a 76. Velencei Filmfesztivál legjobb filmért járó fődíját, az Arany Oroszlánt a szombati záró napon.
Todd Phillips rendező Joker című filmje nyerte el a 76. Velencei Filmfesztivál legjobb filmért járó fődíját, az Arany Oroszlánt a szombati záró napon.
Bizonyíték erre egy negyven éve született klasszikus film felújítása.
Az örökösöket felkavarta a rendezés formabontó megközelítése.
A külföldnek szóló náci német propagandára válaszul, a brit külpolitikai érdekek kiszolgálására a BBC keretein belül indították be az idegen nyelvű adásokat, köztük a magyart.
A film az egykori köztársasági elnök politikai karrierjének kezdetét mutatja be.
Így szól 2019-ben a dal DR BRS és a Jazz+Az közös feldolgozásában.
A szexuális zaklatással megvádolt színész néhány utcazenész produkciójához csatlakozott.
Az 1986-ban megjelent kétkötetes mestermű, az Az stúdiófilmes moziadaptációjának első fele akkorát szólt 2017-ben, hogy minden idők legjövedelmezőbb horrorfilmje lett belőle. Derry sokat szenvedett gyermekei, azaz a Vesztesek klubja tagjai most felnőttként néznek szembe Pennywise-zal, a démonbohóccal, az alkotók mégis elbújtatják őket a gyerekszínészek mögé. A casting tökéletes, a látvány nagyzoló – az érzelmi hatás meg sem közelíti az előzményét. Kritika.
A Pompidou Központ elől lopták el Banksy patkányos stenciljét.
LaShawn Daniels Grammy-díjat is nyert a Destiny's Child egy számával.
A barátai csak Pierrot-nak becézik, a filmrajongók számára ő a Magas szőke férfi felemás cipőben, a Félénk vagyok, de hódítani akarok, a Balfácán, a Balekok sztárja. Pierre Richard a Budapesti Klasszikus Film Maraton vendégeként látogat Magyarországra, ebből az alkalomból adott exkluzív interjút a hvg.hu-nak.
Sok szempontból háttérbe vannak szorítva a nők, de több síkon élnek, éreznek, szenvednek, gondolkodnak, mint férfiak – állítja az elmúlt húsz év legsikeresebb francia musicaljének, a Rómeó és Júliának szerzője, Gérard Presgurvic. A darabot szeptember 14-én az Arénábán állítja színpadra a korábban zaklatási ügybe keveredett Kerényi Miklós Gábor. Interjú a darab francia szerzőjével.
Margaret Atwood műve mellett Salman Rushdie könyve is felkerült a Booker-díjra jelöltek ötös listájára.
Angliában szerveznek Whitney Houston-show-t a 2012-ben elhunyt popsztár hologramjával.
Az Oscar-díjas színésznő az átvételekor elmondta, áldottnak érzi magát, hogy ilyen hosszú karrierje lehetett.
Szeptember 20-án jön az Elefánt zenekar új, EL című albuma, amelynek beharangozó klipje, az Ég veled! a hvg.hu-n látható először.
Azt eddig is tudtuk, hogy nagyon menő a magyar népdalkincs, de hogy ennyire jazz legyen, arra csak ritkán csodálkozhatunk rá.
A Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása a hétvégén továbbra is maradt az amerikai kasszasikerlista csúcsán.
Az iskolakezdéssel járó feszültség nem egyszer komolyan megviseli a gyerekeket, és persze bennünket, szülőket is. A stresszhatás ilyenkor akár kínzó, kellemetlen testi tünetekben is megnyilvánulhat, legyünk akár kis-, vagy nagyobb iskolások, egyetemisták, szülők vagy pedagógusok. Ám néhány egyszerű tanácsot megfogadva könnyen átlendülhetünk a becsengetéssel járó krízisen.