szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Rádió gazdálkodása kiegyensúlyozott, de elavult eszközállományát nem tudja pótolni. Eközben a 19-35 éves korosztályban a MR hallgatottsága kimutathatatlan.

Mérleg szerint a Magyar Rádió gazdálkodása kiegyensúlyozott, de a rádió stúdióeszközei és felvevőkészülékei néhány éven belül elavulnak, és az intézmény nem képes azokat időben pótolni – közölte Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke az Országgyűlésben a közalapítvány 2003. április 1. és 2004. február 29. közötti tevékenységéről és annak elfogadásáról szóló határozati javaslat általános vitáján.

Gellért Kis szerint, ha ezt veszik figyelembe, akkor a gazdálkodás helyzete már nem olyan jó. A kuratórium elnöke szerint a közmédiumokban megengedhetetlen olyan műsor, amely rendszeresen és vállaltan egy irányba húz. Ilyen műsorok vannak a Magyar Rádióban. Gellért Kis Gábor drámainak nevezte, hogy a rádió hallgatói között mind kevesebb a fiatal, például a 19-35 éves korosztályban kimutathatatlan a Magyar Rádió hallgatottsága.

Homa János (Fidesz) pártja támogatásáról biztosítva a javaslatot, azt mondta: a Magyar Rádió közszolgálati feladatait kiszámíthatóan látta el, és a hitelességet tekintve nincs versenytársa. Mint mondta, a közszolgálati rádió a hallgatottsági verseny élmezőnyébe tartozik, miközben a közszolgálati televízió nem volt képes lépést tartani. Ez az a médium, amely betartotta a szabályokat, nemhogy jutalmat, hanem büntetést kapott, a költségvetés megpróbálta ellehetetleníteni.

Pető Iván (SZDSZ) azért nem támogatta a beszámoló elfogadását, mert az előzőt sem fogadta el az Országgyűlés, és azóta semmilyen érdemi változás nem történt a működésben. A politikus kifogásolta a rádió elnökének nyilvános szerepléseit, politikai szerepvállalásait.

MTI Itthon

Pető a Magyar Rádiót bírálja

Pető Iván szabad demokrata politikus szerint a Magyar Rádió nem a törvényeknek megfelelően jár el, amikor az intézmény elnöke nyilvános rendezvényeken beszél politikai nézeteiről, sőt nézeteit a rádión belül is érvényesíti.

Mészáros Lőrinc egy cégének is nekiment az Integritás Hatóság

Mészáros Lőrinc egy cégének is nekiment az Integritás Hatóság

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle

Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle