Az olvasók által is szerkeszthető internetes lexikon, a Wikipedia dinamikus fejlődése az internetpiac nagyágyúinak figyelmét is felkeltette.

Nem könnyű olyan lexikont találni, amely tartalmazná Irak április elején beiktatott elnökének nevét, amelyben szerepelne II. János Pál pápa halála vagy amelyik szinte naprakészen nyomon követné a magyar kormány összetételének alakulását. Pedig van ilyen, méghozzá ingyen - az interneten (www.wikipedia.org). Aki akar, írhat is bele, sőt ez nem puszta lehetőség, hanem feltétele a Wikipedia működésének és fejlődésének.

A Google és a Yahoo! közelmúltbeli puhatolózó akciói azt mutatják, hogy a 2001 óta üzemelő, 2003 óta magyar nyelven is elérhető, önkéntesek által szerkesztett online közösségi lexikonban látnak fantáziát az internetpiac nagyágyúi. "Tiszta jótékonykodás, a Yahoo! ajándéka" - fogalmazott az interaktív lexikon egyik alapítója, James Wales azt követően, hogy az internetes keresőmotort üzemeltető vállalat április elején bejelentette: bármiféle hirdetési lehetőség vagy ellenszolgáltatás nélkül hardvereket, erőforrásokat ad a Wikipediának úgy, hogy közben a keresőmotorjuk a következőkben már a lexikon szócikkeire mutató linkeket is kidob felhasználóinak. A Yahoo! nagy riválisa, a Google két hónappal korábban saját vállalati szervereit ajánlotta fel az online lexikon számára.

A rugalmasságnak és a dinamikus bővülésnek vannak hátulütői is, a Wikipedia-tartalmak azonban nem véletlenül mozgatják meg az internetes vállalatok fantáziáját. A nem nagy pénzáldozatot jelentő hardvertámogatás ellenében ugyanis több mint száz nyelven összesen több mint egymillió-háromszázezer szócikk áll a keresőmotorok felhasználóinak rendelkezésére. A Wikipedia angol változata az elmúlt hetekben átlépte, majd gyorsan el is hagyta a félmilliós bűvös határt: e cikk írásának pillanatában 520 ezer felett volt a bejegyzések száma. A lexikon minden téren szédületes növekedést mutat, a cikkírók, a szócikkek és a látogatók száma is rohamosan bővül. A fejlődés ütemére jellemzőek az összes Wikipedia-mutáció együttes számai: míg a webes enciklopédia 2001. januári felbukkanásakor a felhasználók mindössze napi egy új szócikket töltöttek fel a szerverre, s egy évvel később is csak 87-et, addig egy éve már 2116, idén márciusban pedig már naponta 3555 szócikket állítottak össze. Az oldal saját adatai szerint a letöltések száma megközelíti a napi 50 milliót.

A Wikipedia első, s azóta is leggazdagabb angol nyelvű verziója 2001 januárjában indult útnak, a jelen cikk megírásakor valamivel több mint 7700 szócikket tartalmazó magyar változat pedig 2003 nyarán kezdett működni. A számítástechnikai rendszer üzemeltetését a Wikimedia alapítvány (Wikimedia Foundation) végzi - tudtuk meg a magyar verziót szerkesztő Gervai Pétertől. A felület reklámmentes, s ez elvileg a Google és a Yahoo! bejelentkezésével sem fog változni. Mivel egyéb bevételek nincsenek, az alapítvány által finanszírozott üzemeltetésen túli technikai és tartalmi karbantartást önkéntes szerkesztők végzik.

Gervai Péter
A rendszer alapelve, hogy bármelyik internetfelhasználó regisztráció nélkül alakíthatja a tartalmakat, legjobb tudása szerint kiegészítheti vagy javíthatja a szócikkeket. A fenntartó csupán felelős gondolkodást és "viselkedést" vár el, azt tehát, hogy az internetezők valóban arra használják a felületet, amire való - a mindenki számára szabadon hozzáférhető, naprakész, pontos, semleges és átfogó enciklopédia összeállítására. Az új tartalmakat önkéntes szerkesztők gondozzák, a lexikon kezdőlapján lefektetett elvek alapján. A magyar projektet elindító Gervai magát leginkább "iránymutató szerkesztőnek" nevezi: az általa megfogalmazott irányelveket a közösség elfogadta, véleményét komolyan veszik, visszacsatolásként azonban a felhasználók is megszavazhatnak olyan szabályokat, amelyek az eredeti, a Wikimedia Alapítvány által támasztott elvekkel (például semlegesség, névtelenség, nyílt, jogtiszta tartalmak) is összhangban állnak. Arra azonban, hogy tökéletesen megbízható, átfogó, alapos, elfogulatlan információt kapjunk valamiről az önkéntes lexikonból, a jó szándékon kívül így sincs garancia.

Ideológiai hadakozás az online felületen (Oldaltörés)

A szabadon szerkeszthető Wikipedia valótlan, megbízhatatlan információk, illetve szélsőséges nézetek terjesztésére is módot adhat. Ám "a Wikipedia létezése azt mutatja, hogy a világ nem csak rosszindulatú emberekből áll" - véli Gervai Péter. Bár az őrülteknek és a fantáziálgatóknak meglepően sok az energiájuk, a különféle politikai nézetek mentén válogatott és egyoldalúan elrendezett információkat, összeesküvés-elméleteket az enciklopédia szerkesztői igyekeznek számos forrásra támaszkodva kiszűrni, illetve semleges információvá alakítani. Némi zavart inkább azok a felhasználók okoznak, akik embrionális állapotban lévő szövegeik, kimunkálatlan definícióik szerkesztését nem az úgynevezett Homokozóban gyakorolják, hanem élesben publikálják.

A magyar nyelvű Wikipedián főleg a huszadik századi történelem, illetve a jelenlegi belpolitikai élet eseményeit érintő szócikkektől várnánk, hogy szerkesztésük és összeállításuk - egyes hasonló témájú fórumokhoz hasonlóan - a politikai-érzelmi hovatartozás alapján szemben álló szekértáborok közötti állóháborúvá alakul. Ám a legnagyobb vitát kiváltó téma eleddig az "Uráli nyelvcsalád" címet viselő szócikk volt, köszönhetően egy külföldi magyar szerkesztőnek, aki nagy vihart kavart a sumer eredet hangoztatásával - meséli Gervai, hozzátéve: a vita eredményeképpen most egy több alternatívát felvonultató cikk olvasható az oldalon. A honi átírókampányok intenzitása meg sem közelíti az angol verzió forró témáinak szerkesztői háborúit: ott George W. Bush, Jézus, Adolf Hitler és Szaddám Huszein megítélése körül alakultak ki igen komoly nézeteltérések. Az angol változat ismertető szövege beszámol olyan vandál támadásokról is, melyek a szócikkek teljes törlésére irányulnak, ez azonban a kezelőszoftver segítségével - egy régebbi változat visszaállítása útján - könnyen orvosolható.

A hivatalos jogi tanácsot és jogászi állásfoglalást nem nyújtó, csupán tájékoztató jellegű jogi információkat közlő enciklopédia gondozói ügyelnek a szerzői jog által védett tartalmak mellőzésére; képeket csak az eredeti (szabad) forrás feltüntetésével szabad feltölteni a szócikkek mellé, egyébként törlik őket. A gyaníthatóan máshonnan kimásolt szövegeket a szerkesztők igyekeznek ellenőrizni; a leggyakoribb eset, hogy jogvédett művekből, például egy lexikonból másol ki valaki szövegrészt. Gervai mindenesetre úgy véli: a magyar internettartalmak között a Wikipedia a leginkább jogtiszták közé tartozik. "Elég, ha csak az önkormányzatok honlapjaira feltöltött, beszkennelt térképekre, s a számtalan kimásolt szövegre gondolunk. Ezzel szemben nálunk nem talál jogszerűtlenül közölt írásokat" - hangsúlyozza a Wikipedia magyarországi adminisztrátora.

KIRICSI GÁBOR, MARINOV IVÁN

Karácsony: November elején alakulhat meg a Fővárosi Közgyűlés

Karácsony: November elején alakulhat meg a Fővárosi Közgyűlés

Fucsovics Márton visszalépett a stockholmi tenisztornán

Fucsovics Márton visszalépett a stockholmi tenisztornán

Üres, leplombált urnát találtak az utcán Budakeszin

Üres, leplombált urnát találtak az utcán Budakeszin

Az okostelefonok hat legnagyobb veszélye

Az okostelefonok hat legnagyobb veszélye

Iskolába menet tűnt el két budapesti fiatal

Iskolába menet tűnt el két budapesti fiatal

Stábja tagadja, hogy a horvát reality-sztár Borkaiékkal jachtozott

Stábja tagadja, hogy a horvát reality-sztár Borkaiékkal jachtozott