szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Délmagyar hírportál szerint tavaly 56 milliárd forint hálapénzt fizettek a magyarok. Tízből négy beteg ad pénzt, ajándékot háziorvosának, míg a kórházba kerülők 80–90 százaléka tesz hasonlóan.

A páciensek szerint ez nem korrupció. A háziorvosok, illetve a rezidensek szegedi képviselője egyaránt megalázónak tartja a paraszolvenciát, inkább a béreket emelné - olvasható a cikkben. Többször is cél volt, de egyszer sem sikerült megszüntetni a paraszolvenciát - írja a Délmagyar hírportál.

A KSH szerint 13, a Tárki szerint 81, a Patika Egészségpénztár szerint pedig 74 milliárd forint hálapénzt fizettünk tavaly. – A napi 10–12 órát dolgozó, havonta 4–6 alkalommal ügyelő szakorvosok közalkalmazotti fizetést kapnak, a három műszakban dolgozó nővérek bére még a kezdő szakmunkásokénál is alacsonyabb, s akkor még nem szóltunk az ennél is kisebb fizetésért dolgozó műtősökről, beteghordókról. Nincs 13. havi juttatás, a pótlék is kevés.

Ez az oka annak, hogy az amúgy is alulfinanszírozott egészségügy egyes területein maradt a szokás: hálájukat anyagilag is kifejezik a betegek. A fiatalok azonban már nem a baksis légkörében szocializálódnak – magyarázza a Délmagyar hírportálnak Hajnal Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának elnökhelyettese, a Családorvosi Intézet és Rendelő tanszékvezető egyetemi tanára.

Ha kíváncsi a cikk teljes tartalmára, kattintson!
Raskó: Több mint 22 milliárd forint kárt okozhatott már a száj- és körömfájásjárvány

Raskó: Több mint 22 milliárd forint kárt okozhatott már a száj- és körömfájásjárvány

Nem is a kérdés a fontos, hanem hogy bukjon ez a rendszer – videóriport a Tisza eredményvárójáról

Nem is a kérdés a fontos, hanem hogy bukjon ez a rendszer – videóriport a Tisza eredményvárójáról

A miniszteri biztos szerint árulást követ el minden magyar, aki külföldön telepedik le

A miniszteri biztos szerint árulást követ el minden magyar, aki külföldön telepedik le

Megszavazták a gyülekezési jogot korlátozó és a drogokat betiltó 15. Alaptörvény-módosítást

Megszavazták a gyülekezési jogot korlátozó és a drogokat betiltó 15. Alaptörvény-módosítást