szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Magyar Helsinki Bizottság szerint a "három csapás" ellentétes az alkotmányos büntetőjog elvével, és a bizottság levelében kérte a köztársasági elnököt, hogy kezdeményezze a törvénymódosító javaslat előzetes normakontrollját az Alkotmánybíróságnál - olvasható a JogIQ blogon.

A Fidesz már tavaly februárban is kezdeményezte a "három csapást", de nem került bevezetésre, így azóta folyamatosan napirenden volt a párt elképzeléseiben. Kedden fogadta el az Országgyűlés a Btk. módosítását, amely módosítással a büntető jogrendszerbe akarják illeszteni a "három csapást". A törvénymódosító javaslat rendelkezései szerint kötelezővé teszi az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását bizonyos esetekben, vagyis kizárja az egyéniesítést. Ez a Helsinki Bizottság szerint alkotmányellenes, ezért levélben kérte a bizottság a Köztársasági Elnököt, hogy kezdeményezze a javaslat előzetes normakontrollját az Alkotmánybíróságnál - olvasható a blogon. A kérdéses rendelkezéseket elolvashatja, valamint részleteket megtudhat a blog teljes bejegyzésében, látogasson el a JogIQ blogra.
hvg.hu Napi merítés

Tesztelje le KRESZ-tudását!

Mióta van jogosítványa? Elő szokta venni időnként a KRESZ-könyvet, hogy szinten tartsa a tudását? A JogIQ blog írója KRESZ-teszt oldalt talált, ahol ön is tesztelheti tudását.

MTI / hvg.hu Itthon

A gazdaság akcióterv, három csapás, vagyontörvény a parlamentben

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik ma az Országgyűlés plenáris ülése; a kormányfő várhatóan ismerteti a háromnapos rendkívüli kormányülésen született döntéseket. A parlament emellett dönt a "három csapás" néven ismertté vált büntető törvénykönyvi (Btk.) módosításról, az állami vagyonról szóló előterjesztésről, a kisebb létszámú önkormányzati képviselő-testületekről és a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatról.

MTI Itthon

A Fidesz megfelezné a Fővárosi Közgyűlés létszámát

Új irány 2010 címmel számos törvénytervezetet tartalmazó javaslatcsomagot nyújt be ma a Fidesz az Országgyűlésnek. Ebben szerepel a "három csapás" törvény, s egyéb szigorítások, valamint a helyhatósági választásokat és a Fővárosi Közgyűlést érintő módosítások.

MTI Itthon

Szigorúbb büntetés a tanárverőknek, s az erőszakos visszaesőknek

Elfogadta az Országgyűlés a "három csapást", visszaállította a "középmértékes büntetést", szigorúbb szankcióra számíthatnak azok, akik tanárokkal szemben követnek el erőszakos bűncselekményeket, és ezentúl a nemzetiszocialista mellett a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is büntetik majd.

Johnny Depp az új filmjében gyakorlatilag felismerhetetlen lesz, itt van az első fotó róla

Johnny Depp az új filmjében gyakorlatilag felismerhetetlen lesz, itt van az első fotó róla

Schadl György a vádiratban is szereplő siófoki luxusnyaralójában tölti házi őrizetét

Schadl György a vádiratban is szereplő siófoki luxusnyaralójában tölti házi őrizetét

A magyar fiatalok szerint szerint az idősebbek szoktak kenőpénzt adni, de ők nem akarnak

A magyar fiatalok szerint szerint az idősebbek szoktak kenőpénzt adni, de ők nem akarnak

Bosszút állhat a Meta az Apple-ön, és ez a felhasználóknak a legrosszabb

Bosszút állhat a Meta az Apple-ön, és ez a felhasználóknak a legrosszabb