szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MSZP eljutott odáig, hogy már nem irányul rá automatikusan a reflektorfény; akár csendben el is jelentéktelenedhet, a figyelemért pedig harcolnia kell. Történik mindez annak ellenére, hogy látszólag jelentős változások előtt áll a párt: a hétvégétől új elnöke és még nála is újabb elnökhelyettese lesz - olvasható Török Gábor politológus blogján.

Egyes értelmezések szerint a most történtek alapvetően az úgynevezett Gyurcsány-szárny ellenében mennek végbe. Nem kétséges, hogy egy belső választás mögött ezernyi érdek és megfontolás állhat, így bizonyára számosan vannak olyanok az MSZP-ben ebben a percben, akik a volt kormányfő végleges partvonalra szorítását várják a Mesterházy-Balogh páros megválasztásától.

A helyzet azonban ennél bonyolultabbnak tetszik: a gyurcsányista Molnár Csaba visszalépése az elnökhelyettesi posztért zajló versenyből nem csupán egy újabb - már-már a pártban maradás értelmét is megkérdőjelező - vereség jele lehet, hanem akár arra is utalhat, hogy a "kötcsei piknik" résztvevői a minél rosszabb, annál jobb jegyében az együttműködés helyett a kivárás álláspontjára helyezkedtek - írja Török Gábor. A teljes elemzést elolvashatja a politológus blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: Mi jön az elnökválasztás után?

Az eddigi elnökválasztások második legnagyobb támogatottságával, 263 szavazattal már az első fordulóban államfővé választotta Schmitt Pált a parlament. De mi jön most? - tette fel a kérdést Török Gábor politológus.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: Magas labda a politikai nyilatkozat kihelyezése

A szereplőkön, a kormányon és az ellenzéken áll, hogy a múlónak tűnő, epizódszerű eseményekből össze tudnak-e rakni, fel tudnak-e építeni egy olyan konstrukciót, amelyben egyszer majd minden elem ugyanarról szól, egymást erősíti - véli Török Gábor politológus.

Az összes devizahiteles ügy felfüggesztését kezdeményezte Jámbor András és Hadházy Ákos

Az összes devizahiteles ügy felfüggesztését kezdeményezte Jámbor András és Hadházy Ákos

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós

Május 30-án kihirdethetik a száj- és körömfájástól való mentességet, ha addig nem találnak több fertőzöttet

Május 30-án kihirdethetik a száj- és körömfájástól való mentességet, ha addig nem találnak több fertőzöttet

Carney: Kanada soha nem lesz eladó – Trump: Soha ne mondd, hogy soha

Carney: Kanada soha nem lesz eladó – Trump: Soha ne mondd, hogy soha