szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A budapesti fogaskerekű történetének kezdete a kiegyezés korába nyúlik vissza.

A XIX század közepéig a Sváb-hegy és környéke erdővel borított hegyvidéki terület volt, ahova elsősorban vadászni jártak az arisztokrácia és a nagypolgárság tagjai. Néhány tehetősebb budai polgár villákat épített a hegyoldalban, kihasználva a város közelségét, és kiélvezve a nyugalmat és az innen nyíló panorámát.

Idővel egyre többen költöztek a hegyre, és mivel csupán lovaskocsival lehetett feljutni a kúriákhoz, ami nagyon kimerítette a lovakat, épp ezért sokáig is tartott, számos elképzelés és terv született a negyedet a várossal összekötő vasút megépítésére. A legvalószínűbbnek az látszott, hogy Zugligetből megy majd fel sínpár a Sváb-hegyre, de Buda polgármestere végül a Diósárkon keresztül vezető utat jelölte ki, amely a Városmajorból indult, így is közelebb hozva az utasokat a belvároshoz.

Az építkezésről szóló szerződést 1873 májusában írták alá a svájci Gesellschaft für Bergbahnen in Basel céggel, amely 1874. április 22-én meg is kezdte az építkezést - olvasható a blogon. A fogaskerekű teljes történetét elolvashatja a Retro feeling blogon.

Rákosiék 1949-ben megmutatták, hogyan gyűrheti uralma alá egy párt az Akadémiát

Rákosiék 1949-ben megmutatták, hogyan gyűrheti uralma alá egy párt az Akadémiát

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Tompos Márton keze megsérült, amikor Debrecenben rájuk rontott egy férfi egy szivárványos zászló miatt

Tompos Márton keze megsérült, amikor Debrecenben rájuk rontott egy férfi egy szivárványos zászló miatt

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós