szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Titokzatos és félelmetes szoborparkvilágot építettek a mexikói Cancúnhoz és az ukrajnai Tarhankuthoz közeli tengerfenékre. Míg az előbbi telep Jason de Caires Taylor szobrász vízióját mutatja be, addig a másik a Szovjetunió múltját - olvasható a Falanszter blogon.

Több mint valószínű, hogy a világ első víz alatti szoborparkját 20 évvel ezelőtt „alapították” vicces kedvű, illuminált ukránok a Fekete-tengeri Tarhankut nevű falucska melletti öbölben. Vlagyimir Broumenszkij szerint 1991-ben egy átmulatott éjszaka után ő és társai ledöntöttek a talapzatáról egy közelben felállított Lenin-mellszobrot, amit - majdnem magukkal együtt - behajítottak a tengerbe. A dobás olyan jól sikerült (akárcsak a buli), hogy a kőből kifaragott emlékmű nemcsak pont a talapzatára érkezett meg sikeresen a tenger fenekén, hanem az öreg Iljics (életében először) végre szemtől szembe kerülhetett a „nyugatmajmoló” Törökország partjaival is.

Az eset majdnem feledésbe merült, mígnem egy 1992-es augusztusi merülés során Vlagyimir észrevette, hogy valaki időközben lefejezte a Szovjetunió atyját ábrázoló mellszobor fejét. Ő és társai ekkor döntötték el, hogy a politikailag változóban lévő Ukrajnában „nyugodtabb közeg lenne a bolsevikokat ábrázoló szobroknak a tengervíz mélye, mint a jobban szem előtt lévő közterek”. A lefejezett, 12 méter mélyen pihenő Lenin mellé így hamarosan két Iljics-, egy Karl Marx- és egy Vorosilov-portré merült a hullámsírba.

Kíváncsi a különleges szoborparkra? Látogasson el a Falanszter blogra!

hvg.hu Napi merítés

A szovjeteknek is volt Atlantiszuk

33 évig szolgálta ki a Szovjetunió kőolajiparát a világ legelső mesterséges szigete. A héthektáros platformot 1982-ben nyelte el csaknem teljesen a Kaszpi-tenger. A dollármilliárdokat termelő elsüllyedt szovjet Atlantiszt ma már senki sem akarja igazából megmenteni - olvasható a Falanszter blog friss bejegyzésében.

hvg.hu Napi merítés

Náci munkásoknak épült a világ legnagyobb fürdővárosa

A csaknem 5 kilométer hosszú "rügeni kolosszus" 20 ezer német munkás gondtalan nyaralását biztosította. A mediterrán országokba innen induló luxushajókon söröző náci melósokat irigyelték fél Európa kétkezi iparosai. Az egykor 11 ezer szobás üdülőváros ma szellemváros - olvasható a Falanszter blogon.

hvg.hu Napi merítés

Érdekességek a Balkán legnagyobb lakótelepéről

Jelenleg 400 ezer ember él az egykori magyar-szerb határsávon felépített Duna-parti városban; Új Belgrád a mai napig a Balkán-félsziget legnagyobb lakótelepe. A "szerb New York" Joszip Broz Tito nélkül sohasem épült volna fel - olvasható a Falanszter blogon.

hvg.hu Napi merítés

Az odesszai katakombarendszer, ami még ma is gyilkol

Bár pontos térkép a mai napig nem készült róla, több mint valószínű, hogy 3000 kilométeres hosszával a világ legnagyobb katakombája az odesszai. A járatokban kétévente mumifikálódott hullákat, ötévente pedig második világháborús fegyvereket találnak - olvasható a Falanszter blogon.

hvg.hu Napi merítés

Felhőkarcolók épültek volna Budapesten a Horthy-korszakban

Milyen lenne ma Budapest sziluettje, ha a Belgrád-rakparton megépült volna a 130 méter magas Magyar Történelem Tornya? Lenne-e az Erzsébet téren Gödör, ha a második világháború nem akasztja meg az ide tervezett 80 méter magas felhőkarcolók építését? A Falanszter blog összegyűjtötte és bemutatja a meg nem épített felhőkarcolókat.

Nagyot drágult és soha nem lesz már újra olcsó az emberiség kedvenc élelmiszere

Nagyot drágult és soha nem lesz már újra olcsó az emberiség kedvenc élelmiszere

Beépítik a ChatGPT-t a Netflixbe

Beépítik a ChatGPT-t a Netflixbe

Megérkezett az ötödik generációs Audi A6 Sedan

Megérkezett az ötödik generációs Audi A6 Sedan

Matolcsy Ádám szerint politikai lejáratókampány zajlik ellene

Matolcsy Ádám szerint politikai lejáratókampány zajlik ellene