szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Erőszakosak, gátlástalanok, zsákmányszerzők, önérdekvezéreltek, rövidlátók, túlterjeszkedők, kiskirályok – hallható szinte mindenütt az országban a kormányról. Azonban ebben a helyzetben vastagon benne van mindenki, aki megváltoztathatatlan adottságnak látja azt, aminek a létrejöttében nap nap után maga is segédkezik – olvasható Török Gábor blogján.

Azzal kell tehát főznünk, ami van: alapvetően kalkulálhatóan viselkedő, politikai előnyöket kereső, az elfoglalható területeket megszerezni akaró, kurzusépítésben gondolkozó, haszonmaximalizációra berendezkedett politikusokkal. Akik, ha kétharmadra tesznek szert, meg is lépnek mindent, amitől mások korábban a belső megosztottság ténye vagy a minősített többség hiánya miatt tartózkodni kényszerültek.

Ebben a rendszerben azonban szinte egyedül a politikusok viselkednek úgy, ahogy a tankönyvek leírják. Mindenki más, akinek az lenne a dolga, hogy saját logikáját követve kereteket szabjon, határokat húzzon, bénultan figyel, rossz alkukba kényszerül, és végső soron szabad kezet ad a hatalomnak. Közben pedig mindenki panaszkodik: érdekszervezetek, kamarák, szakmák, iparágak, cégek, tudósok, egyetemek, kórházak.

Panaszkodnak, azt azonban elfelejtik, hogy magyarázható, de időnként irracionális puhaságuk, tehetetlenségük, széthúzásuk és alkalmazkodásuk tágítja egyre a „voluntarizmus terét”, ösztönzi újabb és újabb zsákmányszerző utakra, sajátos, csak politikailag értelmezhető megoldásokra a politikai szereplőket. A politikus ugyanis általában nem irracionális: csak addig megy el, amíg nem sérül, nem veszít, ha azt tapasztalja, hogy egy adott front megnyitása túlzott veszteségeket okozna, az ösztöne meghátrálásra készteti – írja elemzésében a politológus. A teljes bejegyzést elolvashatja Török Gábor blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: a Szolidaritás veszélyes lehet az Orbán-kormányra

Árok Kornél és Kónya Péter neve mára politikai jelentőséget kapott, ők azt tudják ugyanis, amit az ellenzék egyetlen vezetője sem: egy végletesen politikaellenes, minden öltönyösben csalódott világban hiteles képviselői sokaknak, akik elutasítják a kormány politikáját – olvasható Török Gábor blogján.

hvg.hu Tippek és tanácsok: álláskeresőknek

Török Gábor: Gyurcsány Ferenc elszámította magát

Gyurcsány és Mesterházy konfliktusai eddig rendre a következő forgatókönyv alapján zajlottak: a volt kormányfő előállt egy béke- és formabontó javaslattal, mire a pártelnök egy puha és elkenő politikai választ adott, azaz a párt egységére hivatkozva nem vette fel az eléje dobott kesztyűt, de Gyurcsány Ferenc harcra várt.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: az MSZP sorsára juthat a Fidesz is

A 2006-os választások előtt a Gyurcsány-kormány csökkentette az áfát. A győztes voksolás után nem sokkal visszaemelte a korábbi szintre. A 2010-es választások előtt a Fidesz számtalan alkalommal deklarálta: nincs szükség adóemelésekre és megszorításokra, ez a politika nem vezet sehová. Matolcsy György a minap bejelentette: jövőre áfaemelésre kerül sor.

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak