szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Négy, nyolc vagy tizenkét évvel ezelőtt nem tűnt nagy kunsztnak megjósolni, hogy a következő választás első két helyezettjét Fidesznek és MSZP-nek fogják hívni, most viszont az - írja Török Gábor politológus.

A magyar pártrendszer a kilencvenes évek végétől a legutóbbi parlamenti választásig az egyik legstabilabbnak látszott Európában, régiónkban pedig kiemelkedően intaktnak számított: miközben szinte mindenhol új formációk születtek és kerültek hatalmi pozícióba, nálunk közel másfél évtizedre elég volt két párt nevét megtanulni. Bár a választók egyre nagyobb tömege beszélt csalódottságról, kiábrándultságról, a Fidesz és az MSZP jól megismert párosa választásról választásra egyre nagyobb szeletet hasított ki magának (1998: 62, 2002: 83, 2006: 85 százalék) a szavazni hajlandók táborából.

Horváth Szabolcs

A 2010-es választás látszólag megtörte ezt a trendet, hiszen padlóra küldte és válságba taszította az MSZP-t, ráadásul két új parlamenti erőt is eredményezett. Az MSZP meggyengülése, illetve a Jobbik és az LMP megjelenése valóban megteremtette a pártrendszer átalakulásának lehetőségét.

Ehhez képest, lássuk be, nálunk egyelőre még az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy minden kísérlet ellenére 2014-ben is ugyanazok a pártok végezzenek az első két helyen, amelyek 1998 óta mindig - írja a politológus. A teljes elemzést elolvashatja Török Gábor blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: mindenki hibás

Erőszakosak, gátlástalanok, zsákmányszerzők, önérdekvezéreltek, rövidlátók, túlterjeszkedők, kiskirályok – hallható szinte mindenütt az országban a kormányról. Azonban ebben a helyzetben vastagon benne van mindenki, aki megváltoztathatatlan adottságnak látja azt, aminek a létrejöttében nap nap után maga is segédkezik – olvasható Török Gábor blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: az MSZP sorsára juthat a Fidesz is

A 2006-os választások előtt a Gyurcsány-kormány csökkentette az áfát. A győztes voksolás után nem sokkal visszaemelte a korábbi szintre. A 2010-es választások előtt a Fidesz számtalan alkalommal deklarálta: nincs szükség adóemelésekre és megszorításokra, ez a politika nem vezet sehová. Matolcsy György a minap bejelentette: jövőre áfaemelésre kerül sor.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: a Fidesz politikájában Gyurcsány volt az első számú célpont

"Kiss Péterrel az MSZP a 2006-os választásokat veszítette volna el, Gyurcsány Ferenc viszont esetleges bukásával maga alá temetheti az egész MSZP-t is" - nyilatkozta egy fideszes képviselő 2006-ban. A Fidesz politikájában a volt miniszterelnök töltötte be az első számú célpont szerepét. De mi lesz most? - tette fel a kérdést Török Gábor politológus.

hvg.hu Tippek és tanácsok: álláskeresőknek

Török Gábor: Gyurcsány Ferenc elszámította magát

Gyurcsány és Mesterházy konfliktusai eddig rendre a következő forgatókönyv alapján zajlottak: a volt kormányfő előállt egy béke- és formabontó javaslattal, mire a pártelnök egy puha és elkenő politikai választ adott, azaz a párt egységére hivatkozva nem vette fel az eléje dobott kesztyűt, de Gyurcsány Ferenc harcra várt.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: nagy az űr Orbán Viktor mögött

Nem a most vasárnapi fideszes rendezvény lemondásából tudjuk, hogy a mai kormányzó pártban Orbán Viktor megkerülhetetlen és pótolhatatlan szerepet tölt be. Orbán mögött ma sokkal nagyobbnak látszik az űr, a szakadék, mint az egyébként szintén karizmatikus francia, német vagy brit jobboldali vezetők esetén - írja Török Gábor politológus.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: a Szolidaritás veszélyes lehet az Orbán-kormányra

Árok Kornél és Kónya Péter neve mára politikai jelentőséget kapott, ők azt tudják ugyanis, amit az ellenzék egyetlen vezetője sem: egy végletesen politikaellenes, minden öltönyösben csalódott világban hiteles képviselői sokaknak, akik elutasítják a kormány politikáját – olvasható Török Gábor blogján.

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége

Elhagyta Kunhegyes 80 éves volt fideszes polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége