szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány bármiféle látható előzmény nélkül új kétharmados törvénymódosítást nyújtott be, mely lehetővé tenné a jegybank összevonását a PSZÁF-fal. A valódi cél természetesen Simor András eltávolítása, de a Véleményvezér blog szerzője szerint sokkal inkább egy taktikai húzásról lehet szó az IMF-EU-tárgyalások előtt.

Az MNB-PSZÁF összevonásról szóló módosító javaslat még a kormány eddigi hajmeresztő törvényalkotási gyakorlatához képest is párját ritkító - írja a Véleményvezér. Eddig ugyanis szó sem volt az MNB és a PSZÁF egy új vezető alá helyezéséről, sőt erről a kérdésről maga a miniszterelnök mondta azt egy 2010-es interjúban, hogy botorság volna pusztán egy személyi változás miatt átalakítani a jegybank irányítási rendszerét - emlékeztet a politikai blog.

A törvény, írja a VV, minden bizonnyal vissza fog pattanni mind az Európai Központi Bank, mind az Európai Unió ellenállása miatt, emiatt is érdekes, hogy akkor vajon mégis miért vállalta be a kormányfő ezt a szinte bizonyosan kudarccal végződő kalandot.

A Véleményvezér számára logikusnak tűnik az az okfejtés, miszerint Orbán Viktor ezzel a húzással igazából az alkupozícióját szeretné erősíteni a közelgő IMF-EU-tárgyalásokon, vagyis olyan pozíciókat próbál kiépíteni, amelyeket könnyű szívvel feladhat majd a tárgyalások során. Azt is tudjuk azonban, teszik hozzá, hogy az ilyen, alapvetően racionalitást feltételező gondolatmenetek nagyon sokszor félrevisznek. A teljes cikket itt olvashatja el.

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra