szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mong Attila írása az Orbán-Barroso levelezés nyilvános közlése nyomán felmerült jogi és etikai kérdésekről.

Hazai és nemzetközi szervezetek is elítélték a magyar Belügyminisztérium fenyegetőzését, miszerint az Orbán-Barroso levelezés sajtóközlése Btk.-ba ütköző cselekmény, levéltitoksértés lett volna. A miniszterelnökünknek írt levél egyértelműen közérdekű adatnak számít,  így az újságíró nem követett el szakmai vagy etikai vétséget, amikor a levelezést nyilvánosságra hozta.

A jogi megfontolásokon túl persze újságíróként, szerkesztőként mindig szem előtt kell tartani, hogy az etikus viselkedés sokszor mást, a jognál is szigorúbb szabályokat diktál. Jelen esetben viszont az etikai irányelvek is egyértelműen rendezik a kérdést - írja Mong Attila, aki blogján három részletben tette közzé Barroso levelét.

A teljes cikk a Mérték Médiaelemző blogon olvasható.

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot