VV: Miért mindig Németország diktál nekünk?
Németország egyre erőteljesebben érvényesíti akaratát és érdekeit az Európai Unión belül. Az euróválság kapcsán immár nem az a kérdés, hogy növekszik-e, hanem, hogy mennyivel növekszik Berlin súlya az unióban - írja a Véleményvezér blog.
A hétfőn megszületett uniós költségvetési paktum ízig-vérig német alkotás: a Németországban domináns válságértelmezésből indul ki, az abból következő cselekvési tervet vázolja fel, és Angela Merkel volt az, aki a szerződést végigverte az unió 25, illetve 23 országán - írja a Véleményvezér szerdai cikkében.
Németország megnövekedett politikai súlya mögött két fontos évtizedes trend betetőződését látjuk - állapítja meg a cikk, amely szerint egyfelől fokozatosan eltűnt a német politikából az a generáció, melynek meghatározó élménye a második világháború és az amiatt érzett német bűntudat volt, másfelől lassan befejeződik a német újraegyesítés, és közben az ország csendben lebontotta a '80-as években kialakult szakszervezeti túlhatalom okozta munkapiaci korlátokat, és ismét a világ egyik legversenyképesebb gazdaságává vált.
Az óriási hatalom titka az a tény, hogy a pénzügyi összeomlástól csak az Európai Központi Bank (EKB) iparszerű pénznyomtatása mentheti meg az uniót, az EKB hitelességének, azaz pénznyomtatási képességének pedig gyakorlatilag egyetlen biztosítéka a német gazdaság - írja a Véleményvezér. Ha a teljes cikkre kíváncsi, itt elolvashatja.