Az időhúzás a magyar kormány szerint ravasz politika, de a görögök is ezt gondolták. Pedig látjuk, van még lőpor bőven a túloldalon is: nem érdemes megvárni, amíg ránk is ágyúval lőnek - írja legfrissebb bejegyzésében a Véleményvezér blog.
Az ismét eszkalálódó görög válság a közvetlen és egyébként szerencsére egyre kevésbé izgalmas gazdasági kérdésen túl egy Európa szempontjából sokkal fontosabb politikai kérdést is felvet, mégpedig azt, hogy egy uniós tagország szuverenitásának vajon hol húzódnak a valódi határai - írja a Véleményvezér blog.
Teljes szuverenitás a valóságban nem létezik. Még a világ legnagyobb és leghatalmasabb országa sem teheti mindig, amit akar, amennyiben lépései során kénytelen figyelembe venni mások érdekeit és cselekedeteit is. Minél kisebb és gyengébb egy ország, annál kevésbé reális az az elképzelés, hogy a fontos döntéseit kizárólag a saját érdekeit figyelembe véve hozza meg. Azokat az államokat tekintjük rendszerint sikeresnek, amelyek a meglévő korlátaikat felismerve ügyesen lavíroznak más hatalmak érdekei között, hogy a szükséges kompromisszumok ellenére végső soron saját céljaik többségét mégiscsak megvalósítsák.
Mindez különösen igaz az Európai Unión belül. Annak tagjai ugyanis a csatlakozáskor implicit módon lemondanak a mozgásterük egy jelentős részéről. Az Unió működése szempontjából mindig is kulcsfontosságú kérdés volt, hogy melyek azok a döntések, amikben a tagállamok megtartják a szabad mozgás lehetőségét. Mivel pedig az Európai Unió „elitprojektnek” indult és jelentős részben még most is az, a később csatlakozó országok vezetőinek kínosan ügyelniük kellett arra, hogy a választóik felé felnagyítsák a szuverenitás megmaradó, illetve kisebbítsék a feladott részét. A görögök esetében azonban az Unió most a Rubicon átlépésére készül, ráadásul erre jó oka van - olvasható a blogban.
A teljes bejegyzés itt olvasható.
