szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha a végső bizonyítás el is marad, ez ma már semmit nem számít. A Schmitt-ügy precedenst teremtett: a súlyos plágiumgyanú politikai következményét nem lehet megúszni – olvasható a Véleményvezér blogon.

Bár Gyurcsány szakdolgozata érdekes módon eltűnt, és ha nem kerül elő, az valószínűleg megakadályozza a plágiumvád hivatalos bizonyítását, az ügy számára politikailag nem csupán kínos, hanem jó eséllyel végzetes is lesz – kommentálja a Véleményvezér a Gyurcsány Ferenc szakdolgozata körül kialakult helyzetet.

A szerző szerint a Schmitt-ügy után várható volt, hogy más politikusok dolgozatai, értekezései is sorra fognak kerülni, azt némileg mégis meglepőnek tartja, hogy pont Gyurcsány Ferenc lett a következő, főleg annak fényében, hogy a volt miniszterelnök egyike volt azoknak, akik a leghangosabban ítélték el Schmitt Pált és követelték a távozását.

A volt miniszterelnöknek ideje belátnia, hogy az általa választott válságkommunikáció egyáltalán nem segíti őt, hanem csak még gyanúsabbá teszi az ügyét – véli a Véleményvezér. Ha a DK elnöke nem változtat, egyre inkább az lesz az érzése az embernek, hogy amit Gyurcsánytól hall, az kísértetiesen hasonlít arra, amit a Schmitt-ügyben hallhatott: ott is felmerült, hogy Schmitt doktoriját „kilopták”, akkor is politikai legyilkolásról beszéltek, és persze az eredeti szövegek szerzői vagy a szerző családtagjai Schmitt esetében rögtön cáfolták a magyarázkodást, ahogyan Gyurcsány sógora is most ezt tette.

A Schmitt-ügyhöz képest látszólag egyetlen lényeges különbség van: mivel eltűnt az egyetemről Gyurcsány szakdolgozata, ő maga pedig annak ellenére, hogy borzasztóan igyekszik, otthon szintén nem találja a saját példányát, ezért a plágiumgyanú végső (jogi, hivatalos stb.) bizonyítása elmaradhat. Mégis, ez ma már semmit nem számít.

Amennyiben ugyanis a sajtónak és a politikai ellenfeleknek sikerül ezt az ügyet továbbra is a címlapon tartaniuk, Gyurcsány Ferenc pedig továbbra is képtelen lesz magát tisztázni a vád alól, akkor akár plagizált, akár nem, akár lesz erre hivatalos bizonyíték, akár nem, valószínűleg kénytelen lesz távozni a magyar közéletből.

A teljes bejegyzés itt olvasható.

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

Patinás brit iskolák menzaszolgáltatója érkezett meg Budapestre

Patinás brit iskolák menzaszolgáltatója érkezett meg Budapestre