szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ángyán nem lett rejtélyes baleset áldozata, nem bántalmazták, nem kapott NAV-vizsgálatot. Ők sem mernek mindent: tudják, legnagyobb ellenségük a nyilvánosság - olvasható a Véleményvezér blog legfrissebb bejegyzésében.

A Napraforgóblog Ángyán Józseffel foglalkozó bejegyzése valóban leleplező erejű volt: az egész eset röviden bemutatta és rögtön igazolta is mindazt, amiről lemondása óta Ángyán József hol nyíltan beszélt, hol csak utalt rá - írja a Véleményvezér blog.

"Kezdjük mindjárt a bejegyzés születésének okával, ugyanis az Orbán-kormány eddigi története során nem volt szokás a búcsúzó kormánytagra sárt fröcskölni. Akár jól végezte valaki a munkáját, akár nem, a lojális médiagépezettől vagy szép búcsúztatás, vagy hallgatás járt neki - de vádak semmiképpen nem. Most azonban egy lemondott államtitkárról nyilvánvalóan lejárató szándékú anyag jelent meg. Azt pedig, hogy itt a fideszes média termékéről van szó, minden józan ember számára bizonyítja, ahogyan az MTI kezelte a teljesen friss és senki által nem ismert, ráadásul pletykákra hivatkozó blogot" - írja a blog.

"Tehát valamiért Ángyán József után kellett rúgni. Egészen pontosan: meg kellett próbálni őt hitelteleníteni. Ez pedig meglehetősen nyilvánvalóvá teszi azt, hogy a volt államtitkár először csak oligarcházó, majd neveket is tartalmazó nyilatkozatai nagyon is célba találtak és valódi sebeket ejtettek" - olvasható a bejegyzésben.

"A másik fontos tanulság az, hogy mi nem történt Ángyán Józseffel. Nem lett rejtélyes baleset áldozata, nem tűnt el, nem bántalmazták, nem kapott NAV-vizsgálatot és semmi olyasmivel nem kellett szembesülnie, mint amitől az oligarcha-ügyekben megszólalók, de különösen a meg nem szólalók rendszerint félni szoktak. Nyilvánvaló persze, hogy Ángyán Józsefet most már védi a hírneve is, de jó, ha felismerjük, hogy bármekkora is az oligarcha-probléma a mai Magyarországon, ezen struktúrák egyelőre bizonyos korlátok tiszteletben tartásával működnek". A teljes bejegyzés itt olvasható.

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Itt vannak az Nvidia új videokártyái, csúcsteljesítményt ad alapáron a gyártó

Itt vannak az Nvidia új videokártyái, csúcsteljesítményt ad alapáron a gyártó