Jó kezdés után feljöttek a japánok, így az első félidőben örülhettünk, hogy egyáltalán megőriztük a vezetést. A folytatásban lassan nőtt a magyar csapat előnye, majd a hajrában át is vette az irányítást és győzelmet aratott. Mátéfi Eszter csapata a világbajnokság középdöntőjébe jutott.
Most érkezett
Japán gól, magyar hetes
Szakugava ismét betalál, közben Tóth Tímea hetesből védhetetlenül lő a japán hálóba. 8-4
Vérten szerdai sérülése nem jött rendbe, így kihagyta a fontos csatát. Három magyar gól vezette fel a meccset, de ettől nem nyugodott meg a válogatott. Sok volt a hiba, és a japánok is rengeteget rontottak. Átlagban minden két magyar találatra érkezett válasz, így 6-3-tól, a 10. perctől kezdve több poszton cserélt az ázsiai együttes kapitánya. Ettől jobb lett a japán alakulat - főleg támadásban -, negyedóra elteltével 9-6, kisvártatva pedig 9-8 lett az állás. Az egyenlítés sem késett, Szakugava megindulásai után hatszor is eredményes volt. 12-12-nél, a 24. percben Mátéfi időt kért, hátha kilábal a hullámvölgyből együttese. Ha Herr nem fogott volna ziccereket, akkor nagy is lehetett volna a baj. Bódi ötperces gólcsendet zárt le, és így legalább a minimális vezetéssel lehetett elvonulni pihenőre.
A második félidő elején felváltva estek a gólok, majd egy látványos akció végén megint egyenlő lett. Ito kiállítása alatt visszavette az előnyt a Mátéfi-csapat, amely 17-17 után 20-17-re lépett el. Tóth Tímea eredményes szakasza volt ez. A japánok nem törtek meg, szívósan tapadtak a magyarokra. Tóth T. és Uegaki külön gólpárbajt vívott, amikor Tomorit kiállították, de az emberhátrányban nem jött feljebb az ellenfél. A Herrt váltó Triffa fontos szituációkban hárított, és a támadójáték ugyan akadozott, az 50. percben 29-24-re elhúzott a magyar együttes. A végjátékban már nem volt gond - még emberhátrányban sem -, minden csapategység jó teljesítményt nyújtott, és ezzel sikerült teljesíteni a minimális célkitűzést, a középdöntőbe jutást.
"Most már bevallhatom, nagy kő esett le nemcsak az én, hanem a játékosok szívéről is, hiszen az alapcélkitűzést, azaz a csoportból való továbbjutást sikerült teljesíteni - nyilatkozta a meccs után Mátéfi Eszter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. - Kellemetlen stílusban játszottak a japánok, nehéz volt felvenni a ritmust. A csapatmunka igazi diadala volt ez. Már az elején elhúzhattunk volna, ekkor sajnos, kimaradtak a ziccerek. Ám a második félidőben látszott, mekkora morális tartása van az együttesnek. A folytatásban a spanyolok, a dél-koreaiak és a kínaiak következnek, nehéz lesz, de nem annyira, mint a románok és a norvégok voltak. Csak az elvégzett munkában bízhatunk, a hitünk megvan ahhoz, hogy a középdöntőben is jól szerepeljünk. Arra a produkcióra kell alapoznunk, amit a norvégok elleni első 45 percben, illetve a románokkal szemben a második félidőben mutattunk."
KÖKÉNY BEA JEGYZETEI | |
2009-ES NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, KÍNA |
C CSOPORT, 5. FORDULÓ: MAGYARORSZÁG - JAPÁN 35-28 (15-14) Gólszerzők: Tóth T. 8/1, Szucsánszki 7, Bódi 4, Tóth K. 4, Kovacsics 3, Bulath 3, Zácsik 2, Juhász 2, Szabó 1, Tomori 1, ill. Fudzsii 8/4, Uegaki 8/2, Szakugava 6, Arihama 2, Maki 2, Szakamoto 1, Sindzso 1 |
Percről percre
Lassan nő a magyar vezetés
Szucsánszki góljára Szakugava gólja érkezik gyors egymásutánban, majd Tomori Zsuzsanna is betalál. 7-3
Japán hetes
Hetest kapnak a japánok, Uegaki Akie vágja a bal sarokba. 5-2
Bódi ront, majd jól ismétel
Bódi Bernadett ziccerét védi Tasiro, de egy fordulóval később már nem bír a magyar jobbszélsővel. 5-1
A japánok is betalálnak
Szakugava Hitomi mattolja Herr Orsit, de Szucsánszki ejtésével szemben a japán kapus is tehetetlen. 4-1
Tóth Tímea növeli az előnyünket
Tóth Tímea tör át a falon, és szerez gólt, a következő támadásból pedig mindjárt még egyet. 3-0
Szucsánszki megszerzi az első gólt
Szucsánszki Zita révén a magyar csapat szerzi a találkozó elsőp gólját. 1-0 A fordulásnál Herr Orsolya véd.
A japánok kezdenek
A japán csapat kezdi a C csoport utolsó összecsapását. Kivédekezzük, de az ellentámadás is kimarad.
Románia nem bírt Norvégiával
A mi csoportunk mai eredményei: Norvégia-Románia 25-24, Tunézia-Chile 34-16.