Amerika vallásosabb Európánál
A vallás jóval fontosabb az amerikaiak, mint bármely más gazdag ország lakói számára - derül ki egy 46 nyelven, 38 ezer ember körében, 2002 júliusa és októbere között végzett amerikai felmérés eredményeiből. A legvallásosabbnak ugyanakkor a muszlim országok számítanak, s az afrikai és latin-amerikai földrészen is sok állam előzi meg ebben a tekintetben az Egyesült Állaokat.
Az Egyesült Államok az egyetlen fejlett nyugati állam, ahol a vallásossági mutató a Fülöp-szigetek, vagy Latin-Amerika nagy részének szintjét elérte: a megkérdezettek 59 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a vallás "nagyon fontos" a számára. A többi fejlett és gazdag államban jóval kevesebben adták ezt a választ (Nagy-Britanniában 33 százalék, Kanadában 30, Dél-Koreában 25, Németországban 21, Japánban 12, Franciaországban 11 százalék).
Andrew Kohut, a felmérést megrendelő washingtoni székhelyű Pew kutatóintézet igazgatója szerint egy korábban a Gallup által végzett felmérés hasonló eredményekre jutott; ám a tudós a felmérés eredményeit ismertetve a történészekre és szociológusokra hárította annak a kérdésnek az eldöntését, vajon miért vallásosabb az amerikai társadalom, mint a kelet-ázsiai vagy az európai.
A tíz, a felmérésben vizsgált afrikai országban nagyobb arányú volt a vallásosság a lakosság körében, mint az Amerikai Egyesült Államokban. A tíz latin-amerikai ország közül hatban, a tíz ázsiai ország közül pedig - a részben európai Törökországgal együtt - szintén hatban bizonyultak az emberek vallásosabbnak, mint az Egyesült Államokban. A legvallásosabb ország címét egyébként Szenegál nyerhette volna el 97 százalékkal, míg a két legkevésbé vallásos országnak Franciaország és Csehország minősülne, 11-11 százalékkal.
A korábbi ateista rezsimek tovább élő hatásainak tulajdonítja ugyanakkor a jelentés, hogy még Lengyelországban, a pápa híresen katolikus szülőhazájában is csupán a lakosság 36 százaléka mondta azt, hogy életében a vallás "nagyon fontos" szerepet tölt be. Ennél is alacsonyabb volt a hasonlóan nyilatkozók aránya Bulgáriában, Csehországban, Oroszországban, Szlovákiában, Ukrajnában és Üzbegisztánban. Vietnamban, amely a vizsgált országok közül az egyetlen, ahol jelenleg kommunista vezetés van uralmon, 24 százalék mondta a vallást "nagyon fontosnak".
Magyarországra nem terjedt ki a felmérés, ahogyan Kínára sem - az utóbbira azért nem, mert a kínai kormány nem engedélyezte a kérdezőbiztosoknak, hogy vallási kérdéseket firtassanak.