szerző:
hvg.hu

Kína hétfő hajnalban sikeresen Föld körüli pályára állította a Sencsou IV jelzésű, ember nélküli űrhajót, és ezzel újabb lépést tett afelé, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok után űrhajóst juttasson ki a kozmoszba.

Kínából legutóbb március 25-én juttattak ki a világűrbe emberi utazásra is alkalmas űrhajót; a Sencsou III utaskabinja akkor egy hét múlva sikeresen visszatért. Ebben az űrhajóban már egy próbababát is elhelyeztek. A kínai űrhatóságok egyik illetékese a sikeres pályára állítás után elmondta: alaposan kielemzik a mostani repülést, s ha az eredmények pozitívak lesznek, nem elképzelhetetlen, hogy a következő űrhajóban már ember is lesz.
Az amerikai védelmi minisztérium a nyáron egy tanulmányban úgy vélte, hogy Kína első űrhajósát 2003-ban indítja el útjára. Hivatalosan annyit tudni, hogy tizennégy katonai repülőre szűkült az űrhajósjelöltek száma. Kínának nagy segítséget nyújt Oroszország, amely technológiával látja el az ázsiai országot. Peking és Moszkva tavaly öt évre szóló űregyüttműködési szerződést kötött egymással.
Amerikai szakértők tudomása szerint a kínaiak a későbbiekben saját űrállomást akarnak üzemeltetni, és tervezik, hogy megépítenek egy többször felhasználható űrrepülőgépet is. A hivatalos kínai sajtó májusban megszellőztette, hogy Peking célba veszi a Holdat is, ahol állandó telephelyet kíván kialakítani az égitest ásványi kincseinek a kiaknázására. (MTI)

Nem lett többsége Farkas Flóriánéknak az országos roma önkormányzatban

Nem lett többsége Farkas Flóriánéknak az országos roma önkormányzatban

Egy új gomb kerül a számítógépes billentyűzetekre

Egy új gomb kerül a számítógépes billentyűzetekre

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Az Autobahnon sem sok VW Golf rohangál 319 km/h-s tempóval – videó

Az Autobahnon sem sok VW Golf rohangál 319 km/h-s tempóval – videó

Szabó Tímea: Ezernyi fideszes Borkai Zsolt van az országban

Szabó Tímea: Ezernyi fideszes Borkai Zsolt van az országban

Fucsovics Márton visszalépett a stockholmi tenisztornán

Fucsovics Márton visszalépett a stockholmi tenisztornán