szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hétfőig felfüggesztették a BKV-nál zajló bértárgyalásokat az álláspontok megmerevedése miatt. Az érdekképviseletek nem hajlandók elfogadni a vállalat vezetése által maximális emelésként felajánlott 7,2 százalékot.

Aba Botond, a BKV vezérigazgatója szerdán bejelentette: lehetőségei kimerültek, s nem tud 7,2 százaléknál magasabb bérfejlesztést ajánlani. „Az érdekképviseletek számára ez teljességgel elfogadhatatlan” - mondta Nagypál László, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke. A felek hétfőig felfüggesztik a tárgyalásokat, addig a cégvezetés és az érdekképviseletek saját körben belső egyeztetéseket tartanak.
Nagypál közölte, a hétfői tárgyalás eredményének ismeretében döntenek majd a továbbiakról. Azt mindenesetre elképzelhetetlennek tartják, hogy újabb 1 százalékot engedjenek a jelenlegi 9 százalékos béremelési igényükből, hiszen az eredeti 10 százalékos igényükből - ami megegyezik a tavalyi béremelés mértékével - csak azért engedtek, hogy elősegítsék a megegyezést. Nagypál elmondta: a sztrájk kérdésével egyelőre nem foglalkoznak, szükség esetén azonban készek a nyomásgyakorlás erőteljesebb formáit is alkalmazni céljaik elérésére. (MTI)
Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint