szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vasárnap délutánra sikerült eloltani a tüzet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban, ami vasárnap hajnalban keletkezett az intézmény két épületszárnyát összekötő közműalagútban. A balesetben senki sem sérült meg, a tűz oka egyelőre ismeretlen.

Vasárnap délután sikerült eloltani a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban a hajnalban, az épület két szárnyát összekötő közműfolyosóban keletkezett tüzet. A tűzben senki sem sérült meg, de a terjengő füsttől veszélyeztetett osztályokról katonák, rendőrök, mentősök vitték át a biztonságos új szárnyba a 243 beteget. Kovács László, az ÁNTSZ megyei tiszti főorvosa közölte, hogy a betegeket azért költöztették a másik szárnyba, mert úgy ítélték meg, a betegek mentővel való átszállítása más kórházakba az akkori közlekedési viszonyok között még nagyobb gondot okozott volna. A szolnoki kórházból csak két beteg gyereket szállítottak el másik kórházba: ők  a kórház gyermek intenzív osztályáról Budapestre, az I. számú gyermekklinikára kerültek. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, a kár felmérésére is csak később kerül sor. (MTI)
Mit mond 2024 végletekig megosztott Magyarországán Spiró György Az imposztor című drámája?

Mit mond 2024 végletekig megosztott Magyarországán Spiró György Az imposztor című drámája?

Vége, nincs tovább: 33 év után búcsúzik a VW legendás 6 hengeres motorja

Vége, nincs tovább: 33 év után búcsúzik a VW legendás 6 hengeres motorja

Egy hétéves kislány meghalt a zágrábi iskolai késelésben

Egy hétéves kislány meghalt a zágrábi iskolai késelésben

Autó hajtott a tömegbe a magdeburgi karácsonyi vásáron, legalább két ember meghalt, rengeteg a sérült

Autó hajtott a tömegbe a magdeburgi karácsonyi vásáron, legalább két ember meghalt, rengeteg a sérült