szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vasárnap késő este Brüsszelben megszületett az a NATO-n belüli megállapodás, amely előirányozza a Törökország védelmét szolgáló katonai intézkedések tervezését egy iraki háború esetére.  Hétfőn  ugyanakkor elhalasztották a török törvényhozás keddre tervezett szavazását az amerikai harcoló egységek törökországi állomásoztatásáról.

„Az intézkedések tisztán védelmi jellegűek, és az egyezség nem befolyásolja az ENSZ Biztonsági Tanácsának jövőbeni határozatait” - mutatott rá a NATO védelmi tervező bizottságában részt vevő 18 tagállam. (Franciaország nem tagja a bizottságnak, miután 1966-ban kivált a NATO katonai szervezetéből.) George Robertson NATO-főtitkár hangsúlyozta, hogy szó sincs a háború irányába tett lépésről. "Továbbra is támogatjuk az ENSZ-nek a válság békés rendezésére tett erőfeszítéseit" - áll a NATO-határozatban, amely előirányozza előzetes tervek készítését AWACS felderítő repülőgépek, rakétaelhárító rendszerek, valamint biológiai és vegyi támadások ellen védő egységek telepítésére török területen.
A kompromisszumot az tette lehetővé, hogy Belgium feladta a Robertson főtitkár javaslatával szembeni fenntartásait. Belgium eredetileg olyan módosításokat akart fűzni a határozattervezethez, ami az iraki kérdés ENSZ-beli haladásához kötötte volna a Törökország védelmének erősítését szolgáló NATO-intézkedéseket. A határozat meghozatala után Franciaország, Németország és Belgium közös nyilatkozatban erősítették meg eltökéltségüket a NATO alapszerződése által a többi tagországgal, jelesül Törökországgal szemben rájuk rótt kötelezettségek tiszteletben tartására, továbbá ragaszkodásukat a transzatlanti kötelékhez. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az erő alkalmazására Irakkal szemben csak a legvégső esetben kerülhet sor, és az 1441-es ENSZ-határozat adta lehetőségek még nem merültek ki. A hármak rámutattak továbbá, hogy a NATO katonai szervei által javasolt intézkedések végrehajtásához újabb döntésre van szükség. Robertson elégedetten nyugtázta, hogy az atlanti szövetségen belüli szolidaritás felülkerekedett, és az AFP szerint hozzátette: Franciaország Törökországgal szembeni szövetségesi hűségét a legkevésbé sem kérdőjelezte meg, hogy a vasárnapi döntés nélküle született.
Közben Abdullah Gül török kormányfő közvetve, a török parlament elnöke, Bülent Arinc pedig kifejezetten megerősítette, hogy a török törvényhozás keddre tervezett szavazását az amerikai harcoló egységek törökországi állomásoztatásáról elhalasztották. Több ezer amerikai katona, immár gyalogsági erők Törökországba érkezésének lehetővé tételét kedden vitatja meg a török parlament, az erről való szavazást elhalasztották, amíg nem születik meg Ankara és Washington között a megállapodás a Törökországnak nyújtandó amerikai gazdasági segítségről a Bagdad elleni esetleges háború lehetséges negatív következményeinek enyhítésére.  A török parlament február 6-án döntött arról, hogy engedélyezi amerikai katonák részvételét a támaszpontok felújításában az Irak elleni katonai előkészületekkel összefüggésben, a területén lévő katonai bázisok használatát azonban még nem engedélyezte az Egyesült Államoknak.
Eközben újabb két amerikai katonai szállítógép érkezett hétfőn reggel a Törökország délkeleti részén lévő diyarbakiri támaszpontra, hogy felújítsák és modernizálják a helyi török repülőtereket és kikötőket. A létesítményeket egy várható Irak elleni háborúban vennék igénybe. A C-130-as típusú gépek kétszáz amerikai katonát és felszerelést hoztak a gyomrukban. A gépek az üzemanyag-felvételt követően elhagyták a támaszpontot. Vasárnap már öt ilyen típusú amerikai szállítógép érkezett, fedélzetén ötszáz amerikai katonával a bázisra, amely a legjelentősebb a térségben, és ahol jelentős számú török F-16-os állomásozik. A kontingens, amely valószínűleg építőalakulatokból áll, azért érkezett, hogy felújítsa a helyi légitámaszpontokat. (MTI)

Szijjártó szerint az amerikai külügyminiszter "nyitottságáról biztosította" Rogán szankciós listáról való törlésével kapcsolatban

Szijjártó szerint az amerikai külügyminiszter "nyitottságáról biztosította" Rogán szankciós listáról való törlésével kapcsolatban

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Már az Alkotmánybíróság vizsgálja a gyerekvédelemben dolgozók életvitelének vizsgálatáról szóló szabályozást

Már az Alkotmánybíróság vizsgálja a gyerekvédelemben dolgozók életvitelének vizsgálatáról szóló szabályozást

Megszólalt a Hunyadi forgatókönyvírója: ezért vett fel FUCK NER pólót a díszbemutatón

Megszólalt a Hunyadi forgatókönyvírója: ezért vett fel FUCK NER pólót a díszbemutatón