szerző:
hvg.hu

Izrael kedden olyan ajánlatot tett a palesztinoknak, hogy a palesztin támadások leállításáért cserébe felfüggeszti a behatolásokat és más katonai akciókat a Gázai-övezetben - közölte kedden az izraeli katonai rádió.

A rádió úgy tudja: Ariel Saron kormányfő Dan Meridor leköszönő tárca nélküli minisztert bízta meg azzal, hogy vegye fel a kapcsolatot az Egyesült Államokkal és más országokkal e terv megvalósítása érdekében. A rádiónak nyilatkozó Meridor szerint "a palesztinoknak nyilvánvaló érdeke, hogy véget vessenek az Hamász őrült támadásainak". Sejtetni engedte, hogy közvetlen vagy közvetett tárgyalásokat folytat a Palesztin Hatóság képviselőivel, de megerősítette azt a korábbi izraeli hivatalos álláspontot, mely szerint Jasszer Arafat elnök nem lehet megfelelő tárgyalópartner.
Az izraeli hadsereg az elmúlt napokban több jelentős katonai akciót hajtott végre a Gázai-övezetben, hogy megakadályozza a Hamász izraeli terület elleni rakétatámadását. Vasárnap egy Beit Hanun elleni akció hét palesztin életébe került. Hírügynökségi összesítések szerint az Izrael elleni palesztin felkelés, az intifáda 2000. szeptemberi megkezdése óta vasárnapig 1868 palesztin és 705 izraeli vesztette életét. (MTI)
Rabszolgatörvény: országos sztrájkra készülnek a szakszervezetek

Rabszolgatörvény: országos sztrájkra készülnek a szakszervezetek

Titokzatos nevet jegyeztetett be a Samsung, így hívhatják a jövő mobiljait

Titokzatos nevet jegyeztetett be a Samsung, így hívhatják a jövő mobiljait

Trump szerint a franciák valójában a párizsi klímaegyezmény ellen tüntetnek

Trump szerint a franciák valójában a párizsi klímaegyezmény ellen tüntetnek

Elterjedt hatóanyagokat tiltott be az EB, gondban lesznek a gazdák

Elterjedt hatóanyagokat tiltott be az EB, gondban lesznek a gazdák

"Túlórázzon az anyád" - Orbán Facebook-oldalára kommentelték a szombati tüntetés videóját

"Túlórázzon az anyád" - Orbán Facebook-oldalára kommentelték a szombati tüntetés videóját

A Konyhafőnök egyik séfje lett egy Veszprém megyei falu polgármestere

A Konyhafőnök egyik séfje lett egy Veszprém megyei falu polgármestere