szerző:
hvg.hu

Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége hat tagját; a szavazás előtt kivonult a Fidesz, mivel ellenzéki egyezség hiányában a képviselők csak az MDF, az MSZP és az SZDSZ jelöltjeiről döntöttek, szemben a fideszes javaslattal, amely szerint csak a kormánypártok két-két jelöltjéről szavaztak volna. A legnagyobb ellenzéki párt még mindig nem juttatta el javaslatát az Országgyűlés elnökének saját jelöltjeiről.

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe választották az MDF által jelölt Bakó Lajost és Peták Istvánt, a szocialista párt által delegált Czeglédi Lászlót és Farkasné Gábor Alice-t, illetve az SZDSZ eddigi kurátorait: Haraszti Miklóst és Kozák Mártont. A hétfői szavazást követően az ülést vezető Dávid Ibolya, az MDF elnöke emlékeztetett: figyelemmel arra, hogy a Fidesz-frakció az immár harmadik jelölési eljárásban sem állított jelöltet, az Országgyűlés elnöke felkérte az MDF képviselőcsoportjának vezetőjét, tegyen javaslatot további két elnökségi tag személyére.
"A Fidesz részt vesz az MTV kuratóriumi elnökség megválasztásával kapcsolatos jelölési eljárásban, de nem juttatta el jelöltjei nevét Szili Katalin házelnöknek" - közölte még péntek este Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese. A párt azért nem állít jelölteket, mert nem sikerült egyezségre jutnia a Magyar Demokrata Fórum (MDF) frakciójával, a kuratóriumba pedig a Fidesz jogi felfogása szerint csak "oldalak" és nem képviselőcsoportok jelölhetnek. A Fidesz törvénytelennek tartaná, ha a házelnök annak ellenére beterjesztené a demokrata fórum jelöltjeit, hogy az ellenzéki oldalon nem született megállapodás - hangsúlyozta Rogán. Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke azonban hétfőn a házbizottság ülésén közölte: három sikertelen eljárást követően arra tett javaslatot, hogy az MDF, az MSZP és az SZDSZ jelöltjeiről szavazzon a parlament. Az Országgyűlés hétfői ülésén ezek után Rogán indítványozta, hogy csak a kormánypártok két-két jelöltjéről szavazzanak. Mivel a fideszes képviselő javaslatát leszavazták, és a kormánykoalíció jelöltjei mellett az MDF jelöltjeiről is megkezdődött a szavazás, a Fidesz-frakció hétfő késő délután kivonult az ülésteremből. Sajtóinformációk szerint a Fidesz egyébként Lovas Lajost, az MTI egykori szakmai alelnökét, Kiss Antalt, Schmitt Pál egykori főpolgármester-jelölt kampányfőnökét és Mészáros Lászlót jelölte volna a testületbe.
"Az MTV kuratóriumi elnökségébe történő jelölés esetében szó nincs semmilyen háttéralkuról" - reagált Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője Rogán Antal megjegyzésére, miszerint az MDF és a kormánypártok között "sajnálatos politikai egyezség" jött létre. Herényi megjegyezte, "nem először vagyunk tanúi annak, hogy koalíciós partnerünk megpróbál balra tolni minket". Az MDF-es politikus kiemelte, hogy "háromszor futottak neki" az egyeztetésnek, de azok eredménytelenek voltak, ezért nem lát esélyt arra, hogy a jelölési eljárás meghosszabbításával eredményre jussanak. Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy vélekedett: az MSZP-nek az az érdeke, hogy megszűnjön az MTV körüli jogbizonytalanság; az MSZP jogilag támadhatatlan elnökséget akar, de nem kíván beleszólni az ellenzéki oldal vitájába - mondta. Juhász szerint a Fidesz azzal, hogy még mindig nem jelölt kurátorokat, a jogbizonytalanságot akarja fenntartani.
Szili Katalin szocialista házelnök szerint sokkal erősebb társadalmi érdek fűződik a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének működéséhez, mint hogy egyáltalán ne jöjjön létre a testület. Alkotmányos szempontból kisebb veszélyt jelent a véleménynyilvánítási szabadságjogra a testület egyoldalú megalakulása, mintha az elnökség hiányában a közszolgálati kuratóriumok egyáltalán nem működnének - vélte a házelnök az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatát idézve. Szili Katalin szerint a három párt jelöltjeiből megalakuló testület nem "csonka", hanem "kis" kuratórium, hiszen lesz benne ellenzéki delegált is. Rogán szerint azonban "törvénytelen helyzet jön létre, hiszen ez a csonka kuratórium az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően sem tud törvényesen működni".
Az előző ciklusban 1999. február 9-én az MTV kuratóriumának négy, kizárólag a kormánypártok által delegált tagból álló elnökséget választott a parlament. Akkor a nyolctagú testület négy ellenzéki helyéből kettőre a MIÉP tartott igényt, az ellenzéki oldal emiatt nem tudott konszenzusra jutni, és a házelnök akkor nem rendelt el szavazást az ellenzék által előterjesztett jelöltekről. Az SZDSZ és az MSZP a döntést alkotmány- és törvényellenesnek ítélte, és jogorvoslatért több fórumhoz, így az Alkotmánybírósághoz, a Fővárosi Bírósághoz és a legfőbb ügyészhez fordult. Az Alkotmánybíróság 1999. júniusában hozott határozatában kimondta: a kuratóriumok elnöksége megalakulásának főszabálya az, hogy az elnökség akkor tekinthető megalakultnak, ha valamennyi tagját megválasztják, ám hozzátette: ha a kuratóriumok elnökségébe a kormánypárti vagy az ellenzéki oldal valamelyike nem állít jelöltet, az elnökség ilyenkor is megalakul. (MTI)
Teljes kijelzős, 48 megapixeles mobilt villantott a Honor

Teljes kijelzős, 48 megapixeles mobilt villantott a Honor

Brüsszelt nem lehet megállítani

Brüsszelt nem lehet megállítani

Megvan a demencia ellenszere? A tudósok szerint már napi egy pohár narancslé csodákat tehet az aggyal

Megvan a demencia ellenszere? A tudósok szerint már napi egy pohár narancslé csodákat tehet az aggyal

Olyan bazi nagy ez az indiai lagzi, hogy még Beyoncé is tiszteletét teszi

Olyan bazi nagy ez az indiai lagzi, hogy még Beyoncé is tiszteletét teszi

Orbán megszólalt a „rabszolgatörvényről”: Nincs igazuk a szakszervezeteknek

Orbán megszólalt a „rabszolgatörvényről”: Nincs igazuk a szakszervezeteknek

"Rabszolgatörvény": Rendkívüli bizottsági üléssel akadályozták az ellenzék tervét

"Rabszolgatörvény": Rendkívüli bizottsági üléssel akadályozták az ellenzék tervét