szerző:
hvg.hu

Irak akkor is képes új fegyverek előállítására, ha az országban jelen vannak az ENSZ fegyverellenőrei - mondta Donald Rumsfeld a BBC tévének adott, kedd éjjel műsorra tűzött interjújában. Az amerikai védelmi miniszter úgy vélte, az asz-Szamúd rakéták megsemmisítése sem valós jele annak, hogy Irak hozzálátott volna az ENSZ által előírt leszereléshez, Hans Blix, a fegyverzetellenőrök vezetője szerint ugyanakkor Irak még mindig kelletlenül működik együtt.

A miniszter szerint bármit, amit Szaddám Huszein iraki elnök tesz együttműködés gyanánt, hosszas tagadás előz meg, és utána is csak igen részleges a tényleges cselekvés. Rumsfeld úgy vélte, nem kétséges, hogy Iraknak vannak vegyi és biológiai fegyverei, és az sem, hogy nukleáris fegyverek kifejlesztésébe is belekezdett. A Pentagon vezetője a fegyverzetellenőrzés hatékonyságáról alkotott véleményét abban foglalta össze, hogy "ellenőrök korábban is voltak (Irakban), Huszein pedig jelenlétükben is zavartalanul folytatta a tömegpusztító fegyverek kifejlesztését". Rumsfeld szerint Szaddám Huszein "megtanult az ellenőrök jelenléte meghatározta környezetben élni ... nagyon nagy hozzáértéssel csal és tagad le mindent". Rumsfeld szerint ugyanakkor a háború még mindig elkerülhető: ennek három lehetséges módja az, ha az iraki elnök vagy elkezdi az együttműködést az ENSZ-szel, ha száműzetésbe vonul, vagy ha puccsal megdöntik hatalmát. Az új biztonsági tanácsi határozatot fenyegető francia és orosz vétóról Donald Rumsfeld azt mondta: az Egyesült Államok megérti, hogy "ezekben a keserves ügyekben másoknak más a véleményük", és kész még időt adni a BT többi tagjának, "az idő azonban fogy".
Az iraki ENSZ-fegyverzetellenőrzést vezető Hans Blix valószínűleg az iraki együttműködést bíráló jelentést terjeszt elő a Biztonsági Tanácsban, megjegyezve, hogy Szaddám Huszein elnök rendszeresen az utolsó percben teszi lehetővé eredmények felmutatását, a vészesen közelgő határidőket kihasználva - írta szerdai számában a The Guardian című vezető brit baloldali napilap. Az ütemterv szerint Blix pénteken ismerteti soron következő jelentését az ENSZ Biztonsági Tanácsában, aminek tartalma várhatóan rányomja bélyegét a testület tagjai között folyó vitára, hogy kövessék-e az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát az Irak elleni háborúba - emlékeztet az újság. A főellenőr észrevételeit az iraki együttműködés kelletlen és számító jellegéről más tisztségviselőkkel folytatott megbeszéléseit követően fogalmazta meg, s megjegyzései az ENSZ berkeiben a fegyverzetellenőrök három hónappal ezelőtti visszatérése óta széles körben kialakult csalódottságot tükrözték - értesült egy közelebbről meg nem nevezett, magas rangú ENSZ-tisztségviselőtől a brit napilap bagdadi tudósítója. (MTI)
Bezárják Siófok egyik legjobb cukrászdáját, mert túl sok a vendég

Bezárják Siófok egyik legjobb cukrászdáját, mert túl sok a vendég

Áder János a parlamentben: "Nyugodt készülődést, áldott, békés karácsonyt mindenkinek!"

Áder János a parlamentben: "Nyugodt készülődést, áldott, békés karácsonyt mindenkinek!"

Bécsben a biciklisek negyede télen sem teszi le a kerékpárt

Bécsben a biciklisek negyede télen sem teszi le a kerékpárt

Eltűnt pilisvörösvári kisfiúkat keres a rendőrség

Eltűnt pilisvörösvári kisfiúkat keres a rendőrség

Végre: mostantól ön is használhatja a Google Térkép hasznos funkcióját

Végre: mostantól ön is használhatja a Google Térkép hasznos funkcióját

Busz és kisbusz ütközött, többen megsérültek

Busz és kisbusz ütközött, többen megsérültek