szerző:
hvg.hu

A vajdasági kormány szerdán engedélyezte, hogy Szabadkán és Zentán magyar gimnázium jöjjön létre. Ha a döntést a tartományi parlament is jóváhagyja, akkor ötven év után ismét lesz magyar nyelvű középfokú oktatás a Délvidéken.

A javaslatot a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tagja, Bunyik Zoltán tartományi oktatási miniszter tárcája terjesztette a kormány elé. A VMSZ-es politikus áttörésnek minősítette a kormány döntését, és emlékeztetett arra, hogy az utolsó színmagyar gimnáziumot - illetve minden, tisztán kisebbségi nyelvű középiskolát - ötven évvel ezelőtt zárták be a "testvériség-egység" jegyében. (Csak magyar nyelvű általános iskolából jelen pillanatban tizenöt van a Vajdaságban, a magyarlakta falvakban).
A kormány által elfogadott előterjesztést a tartományi parlamentnek is jóvá kell hagynia, ami Bunyik szerint nem lesz gond, mert a VMSZ erről előzetes egyetértésre jutott koalíciós partnereivel, a Nenad Csanak tartományi parlamenti elnök vezette Vajdasági Szociáldemokrata Ligával és Zoran Gyingyics szerb kormányfő Demokrata Pártjával.
A tavalyi év elején elfogadott, a tartományi autonóm hatáskörök részbeni visszaszolgáltatásáról rendelkező törvénycsomag révén a középiskolák alapítási joga tartományi jogosítvány lett, ezért sem a köztársasági kormánynak, sem a parlamentnek nincs ebbe beleszólása. (MTI)
Online konzultációt indított Gyurcsány az ellenzéki összefogásról

Online konzultációt indított Gyurcsány az ellenzéki összefogásról

Prágát is beveszi a magyar autómegosztó

Prágát is beveszi a magyar autómegosztó

Száz másodpercnyi harangozást hirdettek a keresztény értelmiségiek a trianoni évfordulóra

Száz másodpercnyi harangozást hirdettek a keresztény értelmiségiek a trianoni évfordulóra

Ab: közéleti vitában szabad vírusnak nevezni az ellenfelet

Ab: közéleti vitában szabad vírusnak nevezni az ellenfelet

Oettinger szerint nem Paks miatt nevezték ki

Oettinger szerint nem Paks miatt nevezték ki

A mai mobilok töltője erősebb, mint az Apollo-11 komplett számítógépe volt

A mai mobilok töltője erősebb, mint az Apollo-11 komplett számítógépe volt