Bunda, bohózat, üzlet - és labdarúgás
Az utolsó fordulóban dől el, melyik csapat nyeri a labdarúgó-bajnokságot. Az azonban, hogy a finisben bundázott-e néhány játékos, valószínűleg csak jóval később derül ki. Ha egyáltalán valaha is megtudjuk, ki mondott igazat: a "megkeresést" jelentő Videoton-játékosok, vagy pedig a mindent cáfoló kispesti Hamar István. Tekintettel a Honvéd kiesésére, a bohózatba illő eset utólag tökéletesen értelmetlennek bizonyult; gyaníthatóan annak tekinthető az is, hogy a feljelentők s a feljelentettek játékjogát egyaránt felfüggesztette a Liga fegyelmi bizottsága.
A magyar labdarúgópályák lassan teljesen elnéptelenednek, s honfitársaink mindinkább beérik azzal, hogy a televíziós csatornákon megjelenő európai elitbajnokságok és nemzetközi kupaküzdelmek közvetítését nézik. A hazai futballéletben komoly feltűnést legfeljebb már csak az kelt, ha bundabotrány tör ki. És bohózatba fullad.
A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága a rendőrségi vizsgálat lezárultáig (ami egyelőre nincs) felfüggesztette Hamar István, a Kispest Honvéd FC labdarúgójának játékjogát, mert bundagyanúba keveredett. Nem sokkal később az inkriminált bizottság felfügesztette Pomper Tibor, Tóth Norbert és Némedi Norbert játékjogát is, mert "alapos gyanú merült fel, hogy a Videoton három futballistája a bundaüggyel kapcsolatban tett vallomásaival félrevezette a testületet". A következő várható lépés maga a fegyemi bizottság, netán az egész magyar profi futball felfüggesztése lehetne; erre azonban nem utalnak jelek, a bajnokság minden bizonnyal rendben befejeződik.
Demján Sándor, a kiváló üzletember, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke a sportnapilapnak adott legutolsó nyilatkozatában ugyanakkor leszögezte: "legyen bármilyen nagy is az ár, a harcot megharcoljuk, hiszen annál nagyobbat nem is hibázhatnánk, mintha megismételnénk a nyolcvanas évek futballvezetésének általunk is sokat kritizált gyakorlatát, és vélt meg valós okok miatt szőnyeg alá söpörnénk a bundaproblémát." Demján egyébként a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem díszpolgárságát igazoló diplomáját átvéve élete nagy kívánságának azt tartotta, bárcsak nyerne a fociválogatott egy világversenyt, mert akkor a magyar himnusz hangjai biztosan könnyeket csalnának a szemébe. "De ez még legalább tizenöt év" – tette hozzá, érzékeltetendő a szív és az ész viszonyát. Demján mást is mondott az utóbbi időben: szerinte ma már a futballt csak üzleti alapon lehet eredményesen működtetni.
Amikor 2000-ben megválasztották az első és másodosztályt alkotó, 32 csapatot tömörítő Magyar Labdarúgó Liga elnökének, éppen öt csapat csúszott vagy zuhant fizetésképtelenségbe, s több mint ötszáz játékosnak és jónéhány edzőnek, alkalmazottnak tartoztak a klubok. Abban az évben a profiliga bevétele 87 millió forint volt. Ma már egymilliárdos összeggel gazdálkodhat a profi labdarúgás, Demján szerint azonban a magyar foci legnagyobb baja, hogy nem jöttek létre a megfelelő alapok, azaz nincsenek az országban olyan nagy cégek, amelyek képesek lennének az élvonalban megszokott ráfordításokhoz elégséges mértékben feltőkésíteni a klubokat. Szeretetből senki sem fog invesztálni, mi több, még a spekulatív befektetésekhez is előbb - legalább felvillanó - eredmények kellenek, s csak ezek birtokában számíthat tőkére egy-egy labdarúgó-vállalkozás. Eredmények azonban nincsenek, s abban a mindenre kiterjedő szegénységben, amely ma a honi focit jellemzi, reálisan nem is várhatók.
Muszbek Mihály, a Liga korábbi ügyvezetője aktív korában még azzal érvelt, hogy a legtöbb országnak legalább egy nemzetközileg is versenyképes, a középmezőnybe tartozó csapata van, legyen szó a belgákról vagy a csehekről; reálisan ezt lehet megcélozni. Lemondásakor pedig a következőket mondta: "Úgy érzem, amit elvállaltam, meg is valósítottam. Gazdasági szakember vagyok, feladatom az volt, hogy letegyem a piaci elveken működő futball alapjait, s ez megtörtént. Lemondásommal példát szeretnék mutatni, hiszen a sportágnak nincs szüksége megélhetési vezetőkre."
Muszbek ment, a magyar foci viszont itt maradt a nyakunkon. Olyannak, amilyen. A külső szemlélőnek kifejezetten az az érzése, hogy a magyar profi futballban végtelenül letisztult képletek kezdenek kialakulni: jelentős fizetést húzó játékosok és klubvezetők ténykednek saját bizniszük hatékony menedzselése céljából, s időnként – bár nem túl nagy kedvvel, de – megengedik a közönségnek, hogy belelessen e műveletbe. És ez nem tréfa. A magyar első osztályú profiliga csúcsmérkőzésén, az UTE–FTC rangadón 4785 néző jelent meg személyesen, az UEFA Kupában való indulásról döntő MTK-Győr mérkőzésre pedig 1300-an váltottak jegyet. Ugyanakkor a férfi kézilabda bajnokság Fotex Veszprém – Pick Szeged találkozóján háromezren szorongtak a a kétezer férőhelyes csarnokban (csak a tűzoltók meg ne tudják!). És nem ez az egyetlen teremsportág, ahol az átlagos nézőszám lassan meghaladja a stadionokban rendezett labdarúgás nézettségét. Demján Sándor szerint egy profi klubnak a talponmaradáshoz hosszú távon átlagosan legalább ötezres nézőszámot kellene produkálnia.
A Ligának persze van egymilliárdja a bankban, ami a teljes nincstelenséghez képest igazán jelentős eredmény. Az élmezőnytől való távolságot érzékeltetendő azonban érdemes felidézni, hogy a Manchester Unitednek (MU) tavaly 146,1 millió font, azaz több mint 50 milliárd forintnyi forgalma volt, amiből a jegyárbevétel csaknem 20 milliárd forintnyit tett ki. Az idei bajnoki győzelemért a Premier League 10,6 millió fontos, azaz 3,7 milliárd forintos prémiumot utalt ki a klubnak. A MU természetesen nem csak a jegyeladásokra számíthatott, hiszen a bevételeinek 36 százaléka a médiából, 18 százaléka hirdetésekből, és 7 százaléka a klubhoz kapcsolódó árucikkek eladásából származott.
Megkockáztathatjuk azt is, hogy jelenleg bármelyik elsőligás angol klub a töbszörösét éri az egész magyar profi futballnak. A piaci viszonyok, mondhatni, reálisak. Ha tehát Demján Sándor manchesteri módra érti az üzleti alapon működést (márpedig nyilván kiválóan ismeri az európai futballt), nagyon is igaza van: errefelé kellene tartanunk. S talán a liga elnöke által megjósolt 15 év elegendő lehet az "európai" állapotok helyreállítsára. Hacsak addig nem függesztenek fel végképp mindent - a "bundázók" és az azt szóvá tevők játékjogát követően az elhivatottságot, jó erkölcsöt, szaktudást, szervezettséget, klubkultúrát, sportdiplomáciát, és így tovább. Mindent, amit valaha a futball jelentett Magyarországon.
A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága a rendőrségi vizsgálat lezárultáig (ami egyelőre nincs) felfüggesztette Hamar István, a Kispest Honvéd FC labdarúgójának játékjogát, mert bundagyanúba keveredett. Nem sokkal később az inkriminált bizottság felfügesztette Pomper Tibor, Tóth Norbert és Némedi Norbert játékjogát is, mert "alapos gyanú merült fel, hogy a Videoton három futballistája a bundaüggyel kapcsolatban tett vallomásaival félrevezette a testületet". A következő várható lépés maga a fegyemi bizottság, netán az egész magyar profi futball felfüggesztése lehetne; erre azonban nem utalnak jelek, a bajnokság minden bizonnyal rendben befejeződik.
Demján Sándor, a kiváló üzletember, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke a sportnapilapnak adott legutolsó nyilatkozatában ugyanakkor leszögezte: "legyen bármilyen nagy is az ár, a harcot megharcoljuk, hiszen annál nagyobbat nem is hibázhatnánk, mintha megismételnénk a nyolcvanas évek futballvezetésének általunk is sokat kritizált gyakorlatát, és vélt meg valós okok miatt szőnyeg alá söpörnénk a bundaproblémát." Demján egyébként a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem díszpolgárságát igazoló diplomáját átvéve élete nagy kívánságának azt tartotta, bárcsak nyerne a fociválogatott egy világversenyt, mert akkor a magyar himnusz hangjai biztosan könnyeket csalnának a szemébe. "De ez még legalább tizenöt év" – tette hozzá, érzékeltetendő a szív és az ész viszonyát. Demján mást is mondott az utóbbi időben: szerinte ma már a futballt csak üzleti alapon lehet eredményesen működtetni.
Amikor 2000-ben megválasztották az első és másodosztályt alkotó, 32 csapatot tömörítő Magyar Labdarúgó Liga elnökének, éppen öt csapat csúszott vagy zuhant fizetésképtelenségbe, s több mint ötszáz játékosnak és jónéhány edzőnek, alkalmazottnak tartoztak a klubok. Abban az évben a profiliga bevétele 87 millió forint volt. Ma már egymilliárdos összeggel gazdálkodhat a profi labdarúgás, Demján szerint azonban a magyar foci legnagyobb baja, hogy nem jöttek létre a megfelelő alapok, azaz nincsenek az országban olyan nagy cégek, amelyek képesek lennének az élvonalban megszokott ráfordításokhoz elégséges mértékben feltőkésíteni a klubokat. Szeretetből senki sem fog invesztálni, mi több, még a spekulatív befektetésekhez is előbb - legalább felvillanó - eredmények kellenek, s csak ezek birtokában számíthat tőkére egy-egy labdarúgó-vállalkozás. Eredmények azonban nincsenek, s abban a mindenre kiterjedő szegénységben, amely ma a honi focit jellemzi, reálisan nem is várhatók.
Muszbek Mihály, a Liga korábbi ügyvezetője aktív korában még azzal érvelt, hogy a legtöbb országnak legalább egy nemzetközileg is versenyképes, a középmezőnybe tartozó csapata van, legyen szó a belgákról vagy a csehekről; reálisan ezt lehet megcélozni. Lemondásakor pedig a következőket mondta: "Úgy érzem, amit elvállaltam, meg is valósítottam. Gazdasági szakember vagyok, feladatom az volt, hogy letegyem a piaci elveken működő futball alapjait, s ez megtörtént. Lemondásommal példát szeretnék mutatni, hiszen a sportágnak nincs szüksége megélhetési vezetőkre."
Muszbek ment, a magyar foci viszont itt maradt a nyakunkon. Olyannak, amilyen. A külső szemlélőnek kifejezetten az az érzése, hogy a magyar profi futballban végtelenül letisztult képletek kezdenek kialakulni: jelentős fizetést húzó játékosok és klubvezetők ténykednek saját bizniszük hatékony menedzselése céljából, s időnként – bár nem túl nagy kedvvel, de – megengedik a közönségnek, hogy belelessen e műveletbe. És ez nem tréfa. A magyar első osztályú profiliga csúcsmérkőzésén, az UTE–FTC rangadón 4785 néző jelent meg személyesen, az UEFA Kupában való indulásról döntő MTK-Győr mérkőzésre pedig 1300-an váltottak jegyet. Ugyanakkor a férfi kézilabda bajnokság Fotex Veszprém – Pick Szeged találkozóján háromezren szorongtak a a kétezer férőhelyes csarnokban (csak a tűzoltók meg ne tudják!). És nem ez az egyetlen teremsportág, ahol az átlagos nézőszám lassan meghaladja a stadionokban rendezett labdarúgás nézettségét. Demján Sándor szerint egy profi klubnak a talponmaradáshoz hosszú távon átlagosan legalább ötezres nézőszámot kellene produkálnia.
A Ligának persze van egymilliárdja a bankban, ami a teljes nincstelenséghez képest igazán jelentős eredmény. Az élmezőnytől való távolságot érzékeltetendő azonban érdemes felidézni, hogy a Manchester Unitednek (MU) tavaly 146,1 millió font, azaz több mint 50 milliárd forintnyi forgalma volt, amiből a jegyárbevétel csaknem 20 milliárd forintnyit tett ki. Az idei bajnoki győzelemért a Premier League 10,6 millió fontos, azaz 3,7 milliárd forintos prémiumot utalt ki a klubnak. A MU természetesen nem csak a jegyeladásokra számíthatott, hiszen a bevételeinek 36 százaléka a médiából, 18 százaléka hirdetésekből, és 7 százaléka a klubhoz kapcsolódó árucikkek eladásából származott.
Megkockáztathatjuk azt is, hogy jelenleg bármelyik elsőligás angol klub a töbszörösét éri az egész magyar profi futballnak. A piaci viszonyok, mondhatni, reálisak. Ha tehát Demján Sándor manchesteri módra érti az üzleti alapon működést (márpedig nyilván kiválóan ismeri az európai futballt), nagyon is igaza van: errefelé kellene tartanunk. S talán a liga elnöke által megjósolt 15 év elegendő lehet az "európai" állapotok helyreállítsára. Hacsak addig nem függesztenek fel végképp mindent - a "bundázók" és az azt szóvá tevők játékjogát követően az elhivatottságot, jó erkölcsöt, szaktudást, szervezettséget, klubkultúrát, sportdiplomáciát, és így tovább. Mindent, amit valaha a futball jelentett Magyarországon.
