szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Köntöst még tudunk adni, a szakáll már elfogyott” – mondta a hvg.hu érdeklődésére egy tizenharmadik kerületi jelmezkölcsönző munkatársa. Aki élőben szeretne találkozni a Mikulással, annak tízezertől félmillió forintig terjedő összeget kell leperkálnia.

A piros köntöst egy estére 2790 forintért kölcsönözhetnénk, a szakáll darabját pedig 890 forintért vihettük volna el – de csak a rövidet, a hosszú szakáll ugyanis már 1100 forintba kerül. Minden kiegészítő külön-külön gyarapítja a számlát: a csizmáért 1100-at, a botért és a zsákért pedig egyaránt 390-et kérnek. „De vigyen egy krampuszjelmezt, abból még van” – javasolta végül a segítőkész eladó. Egy hetedik kerületi kölcsönzőben „amerikai” típusú háromrészes, övvel kiegészített selyemruhát is ajánlanak 3500 forintért, a kiegészítők – szakáll, paróka, bot és kesztyű – együtt 4400 forintba kerülnek. Itt a biztonság kedvéért 50 százalékos foglalót is kell fizetni a kölcsönzött jelmezekért.

Ha mégsem saját magunk akarjuk meglepni a családot, házhoz is hívhatjuk a Mikulást – ez sem olcsó. Egyre több alkalmi Mikulás hirdeti szolgáltatásait apróhirdetésekben és falragaszokon, de a szakértők szerint a legjobb, ha profikhoz fordulunk. „Általában egy-egy hótündérrel vagy manóval járnak a Mikulásaink” – mondta a hvg.hu-nak Halász Etelka, az 1991-ben alapított Magyar Mikulás Alapítvány elnöke. A Magyar Internetes Mikulás néven online szolgáltatásokat is nyújtó alapítvány egy rendezvényszervező cég segítségével idén 20-25 Mikulást alkalmaz, akik az alig egy hétig tartó szezonban átlagosan 100 családot látogatnak meg és 30-40 céges bulin vesznek részt.

A vállalati rendezvényeken a Mikulás ára óránként a 30 ezer forintot is elérheti. „Növekszik a piac: a fogyasztói társadalom szokásait követve egyre több család és főképp cég rendel Mikulást különféle rendezvényekre”- mondta az alapítvány elnöke. A szülők általában 10 ezer forintért rendelhetnek Mikulást, aki közel egy órát tölt a gyerekekkel és igény esetén ajándékot is visz. De nem mindenkiből lehet Mikulás: Halász szerint több jelentkezőt is amiatt utasít el az alapítvány, mert túl alacsony, vagy egyszerűen „nem Mikulás-szerű”.

Az egyre több szolgáltatót eltartó hazai Mikulás-piacra idén egymás után érkeznek az „igazi” puttonyosok Lappföldről és Oroszországból. A vérbeli Mikulás-imádók ebben az évben újra örülhettek: múlt hétvégén nálunk járt a finnországi Joulupukki, a Világ Mikulása. A Nyíregyházán megnyílt Mikulás Konzulátus átadására érkezett, de szemlézhette a IV. Országos Mikulás Szépségverseny mezőnyét is, amely szintén Nyíregyházán szállt versenybe. A lappföldi az orosz Télapónak adta a kilincset: az állítólag 235 centiméter magas Gyedmaróz december 5-én érkezik Hópelyhecske társaságában. Parlamenti fogadása után Borsodba utazik, ahol a gyerekek mellett a miskolci és a kassai Mikulással is találkozik.

Ha itthon lemaradtunk az ingyenmikulásról, meglátogathatjuk őt természetes környezetében is. December 10-én indul az egyik utazási iroda által szervezett társasút a finnországi Lappföldre, ahol a résztvevők a Rovaniemi városka mellett fekvő Mikulásfalvára rénszarvas-fogattal juthatnak el. Sarkköri piknik, lékhorgászat, husky-farm és safari rénszarvasokkal – csak néhány a túra programjai közül. A négy éjszakás út egy négytagú családnak 532 000 forintjába kerül.

Már mind a 170 hely elkelt egy másik iroda december 7-én induló kétnapos lappföldi Mikulás-túrájára, amelyet jövőre kétszer is megszervezhetnek a nagy igény miatt – mondta a hvg.hu-nak a cég kiutaztatási vezetője. Az utasok Mikulásfalva mellett a Santa Parkba és az Arktikum Múzeumba is ellátogatnak, az éjszakát pedig – hol máshol – a Quality Hotel Santa Claus szállóban töltik. A túra alapdíja egy négytagú családnak 377 000 forint, de ez nem foglalja magában a fakultatív programként kínált Mikulás-ünnepély 19 000 forintos díját. Itt a résztvevők akár KRESZ-vizsgát is tehetnek szánhajtásból. „Minden utas befizetett a fakultatív programokra is” - jelentette ki a cég képviselője. „Egyébként ezek az utak a felnőtteknek szinte még fontosabbak, mint a gyerekeknek, mert egy-két napra ők is szeretnének visszatérni a gyermekkorba.”
Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Kóborló emut videózott egy kutyasétáltató Szegeden

Kóborló emut videózott egy kutyasétáltató Szegeden

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen