szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Aggodalmának adott hangot szerdán a Baumgartner Zsolt szponzorálásában részt vállaló Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM), mert lapértesülés szerint továbbra sincs minden rendben a magyar pilóta szerződése körül.

A minisztérium sajtófőnöke, Szigetvári Viktor emlékeztetett rá, hogy az állami befektetés feltétele a 2003. decemberi szerződés alapján, hogy egyértelműen bebizonyosodjék, a menedzsment számára rendelkezésre áll a négymillió dolláros támogatás. A GYISM a múlt héten részletes tájékoztatást kért a menedzsmenttől, de egyelőre hivatalos választ nem kapott. A sporttárca aggódik, de nem szab határidőt, és fenntartja ajánlatát – közölte a sajtófőnök.



A minisztérium a Népszabadság szerdai számában megjelent írásra reagált, amely felveti, hogy továbbra sincs minden rendben a magyar pilóta szerződése körül. A Baumgartner Team nem kívánt reagálni a lap információjára.



Gyurcsány Ferenc sportminiszter december 22-én jelentette be: a magyar kormány kész arra, hogy 4 millió dollárral támogassa Baumgartner Zsoltnak a Forma-1-es versenysorozatban való szereplését.
Duma Aktuál: Lázár János nagy alakításai

Duma Aktuál: Lázár János nagy alakításai

Korántsem búcsúzik a benzinmotoroktól a Honda, új motorcsaládot fejlesztenek

Korántsem búcsúzik a benzinmotoroktól a Honda, új motorcsaládot fejlesztenek

45 százalékkal erősebb betont csináltak, és még a szén-dioxidot is segít megkötni

45 százalékkal erősebb betont csináltak, és még a szén-dioxidot is segít megkötni

Tekintélyt parancsol a legújabb amerikai rendőrautó

Tekintélyt parancsol a legújabb amerikai rendőrautó