szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az eszméletlen, vérző Diana hercegnőről mutatott be eddig még nyilvánosan nem közölt képeket csütörtökre virradóra a CBS amerikai televízió, amely szerint a képek a francia nyomozó hatóságok iratanyagából származtak. A tévének állítólag megvan a többezer oldalas anyag teljes másolata.

Az amerikai televízióban bemutatott fekete-fehér képeken a vérző és öntudatlan hercegnő látható, részben nagyon közelről. A nemzetközi sajtóban eddig tabunak számított ezek a fényképek, amelyeket szenzációhajhász fotósok készítettek közvetlenül a Párizs egyik közúti alagútjában 1997. augusztus 31-én történt baleset után. Ennek egyik okaként a Diana két fia, Vilmos és Harry herceg iránti tapintatot emlegették.



A francia jog szerint a képek megsértik a baleset áldozatának magánszféráját. Mindazonáltal a három fényképészt tavaly november végén egy francia bíróság felmentette - egyebek között éppen azért, mert a fotókat nem hozták nyilvánosságra.



Diana hercegnő családja felháborodását fejezte ki a képek bemutatása miatt, a királyi családból pedig nem nyilatkoztak az ügyről. A CBS szerint a képek a francia nyomozó hatóságok iratanyagából származtak, s a tévé beszámolt olyan, a francia iratokban található, valamint Diana ismerőseitől származó utalásokról is , amelyek új tápot adhatnak a hercegnő elleni állítólagos összeesküvésről szóló elképzeléseknek.



Ezekben az adatokban további jelek utalnak arra, hogy Diana várandós lehetett szeretőjétől, Dodi Fayedtől, aki ugyancsak meghalt a balesetben. A francia nyomozók 1999-ben arra a következtetésre jutottak, hogy a pár ittas gépkocsivezetője okozta a balesetet. (MTI)
Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának

Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának

Orbán indiai nyaralását figyelmen kívül hagyva luxusbaloldalozik a propaganda Márki-Zay négyhetes ázsiai körútja miatt

Orbán indiai nyaralását figyelmen kívül hagyva luxusbaloldalozik a propaganda Márki-Zay négyhetes ázsiai körútja miatt

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

„Megtartották a szavukat? Nem. Romolhat a helyzet? Igen” – volt IMF-vezető a HVG-nek a nagyhatalmak protekcionizmusáról

Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?

Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?