Minden idők legnagyobb magyar csapata várja az athéni olimpiát
Még cselgáncsban, strandröplabdában, teniszben és triatlonban várható magyar kvóta, így akár a 230-at is elérheti az indulói létszám.
Bizakodással tölt el, hogy már most látható, minden idők legnagyobb sportolói létszámú magyar csapata vesz részt az athéni játékokon - mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerdán. Előreláthatóan legkevesebb 210 hazai versenyző vesz majd részt az olimpián, mivel négy együttes - a férfi és női kézi- és vízilabda-válogatott - is kvalifikálta magát.
Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára megemlítette, hogy a honosítási kérelmekkel kapcsolatos, s az athéni indulást eldöntő NOB-testület május végén dönt a világ összes tájáról érkezett, közel száz beadvány sorsáról. Magyarország kézi- és vízilabdában, valamint kajak-kenuban érintett.
A sportvezető azt is közölte, hogy az olimpiára csak olyan versenyző utazhat Magyarországról, aki legalább egy doppingvizsgálaton átesett.
Molnár Zoltán MOB-igazgató az idei felkészülés anyagi vonzatairól számolt be: az 1,495 milliárd forintos állami támogatásból egymilliárdot már felhasználtak. Az olimpiai bizottság saját forrásból 175 millióval járul hozzá az athéni szerepléshez, ezt 248 milliós állami támogatás egészíti ki.
A szeptember 17. és 28. közötti paralimpiáról Nádas Pál, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta: 19 sportágban 143 nemzet képviselteti magát, a magyarok elég kis létszámban. A kvalifikációs követelményeknek 35 sportoló felelt meg. (MTI)
Kereskedjen ezzel a hírrel a Hírbörzén!
220-nál kevesebb sportoló alkotja majd a magyar olimpiai csapatot?