szerző:
hvg.hu

Hétfőn hivatalosan átadták a felújított Marathon és Athén közötti 42,195 km-es történelmi utat, amely az olimpia atlétikai versenyeinek egyik kiemelt helyszíne lesz.

A maratoni út az egyik legfőbb szimbóluma a görög játékoknak. Ezért is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segítette a munkálatokat - mondta az ünnepélyes eseményen Georgesz Szufliasz görög közmunkaügyi miniszter.



Az útnak az eredeti tervek szerint május végére kellett volna elkészülnie, ám a kivitelezéssel először megbízott European Technical SA január végére csődbe ment, így új céget kellett keresni, és a kormány csak március 11-én jelenthette be, hogy a JP AVAX-ot bízta meg a felújítás befejezésével. A munkákkal az új cég is csúszott két hetet, hiszen a határidő július 10-e volt. Így kevesebb, mint három hét áll a szervezők rendelkezésére, hogy a média és biztonsági erők számára a szükséges átalakításokat elvégezzék.

(MTI)
3500 éves sírhelyet tártak fel Egyiptomban, előkerült egy múmia is

3500 éves sírhelyet tártak fel Egyiptomban, előkerült egy múmia is

Felgyújtották Oroszország legnagyobb zsidó tanintézményét

Felgyújtották Oroszország legnagyobb zsidó tanintézményét

130 ezer család kap figyelmeztető levelet a bankjától

130 ezer család kap figyelmeztető levelet a bankjától

Ömlik az állami pénz a divatiparba, amióta ott megjelent Orbán Ráhel és egy szűk baráti kör

Ömlik az állami pénz a divatiparba, amióta ott megjelent Orbán Ráhel és egy szűk baráti kör

A nyári húsvét még a Brexitet is enyhíti

A nyári húsvét még a Brexitet is enyhíti

Felcsúton gyűjtöttek aláírást a kétfarkúak - fotók

Felcsúton gyűjtöttek aláírást a kétfarkúak - fotók