Vérre menő küzdelemben győztek pólósaink
A magyar férfi vízilabda-válogatott olimpiai debütáló mérkőzésén 6-4-re nyert Szerbia-Montenegró legjobbjai ellen. A sportág két fő nagyhatalmának számító együttes meglehetősen durva találkozóján Benedekék csak az utolsó negyedben tudták bebiztosítani győzelmüket.
Az olimpiai és világbajnoki címvédő, Világliga-győztes magyar és az Európa-bajnok szerb-montenegrói válogatott az idén öt alkalommal is találkozott a VL keretében, négy ízben is Benedekék nyertek, köztük legutóbb, alig egy hónapja, a Világliga szuperfináléjának aranymeccse 12-8-as magyar sikerrel zárult. A vasárnapi volt a magyar férfi vízilabda-válogatott 144. mérkőzése Jugoszlávia, illetve Szerbia-Montenegró legjobbjai ellen, és a 76. győzelme - 30 döntetlen és 38 vereség mellett.
A két roppant ideges, sokat hibázó csapat egymásnak esett, a helyzetkihasználással mindkét oldalon gondok mutatkoztak. A nyitónegyed első és egyetlen gólja húsz másodperccel a játékrész vége előtt esett. A negyed során cserével végleg kiállították a szerb Csiricset, mivel csúnyán állba vágta a magyar kapust. Szécsi mellett egyébként Molnárt is osztották, ő egy rúgás következtében véres orral távozott a medencéből, az ellenfél durvaságát mégsem követte kiállítás. A 4-3-as szerb vezetéssel kezdődő negyedik játékrész viszont már gyors magyar góllal indult, amelyet még kettő követett, így a magyar vízilabda válogatott győzelemmel mutatkozhatott be Athénban.
A mérkőzés statisztikája:
A-csoport, 1. forduló:
Magyarország - Szerbia-Montenegró 6-4 (0-1, 3-2, 0-1, 3-0)
Góllövők: Kiss G. 2, Madaras, Kásás, Steinmetz Á., Biros 1-1, illetve Trbojevics 2, Szapics, Vujasinovics 1-1
(MTI)