Button: "az a szerencsém, hogy Baumgartner ott volt"
Jenson Button, aki a vasárnapi Belga Nagydíjon defekt miatt Baumgartner Zsolttal ütközött, a hétfői The Sun beszámolója szerint azt mondta: szerencse, hogy a Minardi ott volt, "különben a korlátba csapódtam volna".
Button szerint külön szerencse, hogy a két kocsi nem a kerekeknél érintkezett, mert akkor "a levegőbe repült" volna. A megpördülő BAR-Honda oldalról találta el Baumgartner kocsiját. A magyar Forma-1-es pilóta sérülés nélkül úszta meg a súlyos balesetet, de autója annyira megrongálódott, hogy nem tudta folytatni a vasárnapi futamot.
Button a brit bulvárlap szerint vizsgálatot követel annak kiderítésére, hogy miképp robbanhatott fel jobb hátsó Michelin gumija. "Nem lehet úgy nekiindulni egy versenynek, hogy az ember nem tudja, kitart-e a gumi vagy sem" - idézte a brit pilótát a hétfői The Sun. Button "komoly sokknak" és "igen ijesztőnek" nevezte a belga futamon történteket.
"Úgy tűnik, a Michelin-gumik nehezen bírták a futamot és a sok törmeléket. Az autósportban előfordul az ilyesmi, de Button jön nekem egy vacsorával Monzában. A viccet félretéve, sokkal nagyobb baj is történhetett volna Jensonnal, ha az autóm nem fogja meg, és a falnak csapódik - nyilatkozta az esetről Baumgartner.
(MTI)