szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egyes atlétikai szövetségek nem tettekben, csak szavakban küzdenek a doppingcsalók leleplezéséért - mondta a The Daily Telegraphnak Arne Ljungqvist, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) orvosi és kutatási bizottságának elnöke.

"Problémák vannak Kelet-Európával"- mondta Magyarország említése nélkül Arne Ljungqvist, aki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) alelnöke is a vezető konzervatív brit lapnak. A tisztviselő szerint hazájába, Svédországba is érkeznek adagok az egykori Szovjetunióban felhalmozott szerekből, de a svéd törvények tiltják ezek csempészetét, és a hatóságok e szereket lefoglalják. "Más országokban azonban nem ez a helyzet" - tette hozzá.



A brit lap hétvégi kiadásában közölt egy levelet, amelyet Abby Hoffman, az IAAF tanácsának egyik kanadai tagja írt a testületnek, azzal vádolva egyes nemzeti atlétikai szövetségeket, hogy azok a versenyek közötti időszakokban nem végeznek doppingvizsgálatokat, sőt "konspiratív módon rejtegetik a bűnösöket".



Az állásfoglalást Hoffman az IAAF múlt csütörtöki ülése előtt adta át a tagoknak. Egyetért kanadai kollégájának azon kijelentésével, hogy egyes szövetségek aláássák a doppingellenes programot - mondta Ljungqvist.



Görögország és a NOB egyaránt "példás szigorral" kezelte a játékok alatt előfordult doppingügyeket. Azzal, hogy ilyen elszántsággal jártak utána minden doppinggyanúnak, csökkentették a valószínűségét annak, hogy a csalók a jövőbeni játékokon tisztességtelen módon próbáljanak érmeket szerezni - írja ugyancsak hétfői számában egy másik brit lap, a The Times.(MTI)
Megcsinálták a habot, ami kiszűri a vízben lévő mikroműanyag 99,9 százalékát

Megcsinálták a habot, ami kiszűri a vízben lévő mikroműanyag 99,9 százalékát

The Times: Lehet, hogy Giorgia Meloni Európa új királynője?

The Times: Lehet, hogy Giorgia Meloni Európa új királynője?

Elkezdett magában beszélni egy Delle nevű delfin, mert mindennél jobban vágyik társakra

Elkezdett magában beszélni egy Delle nevű delfin, mert mindennél jobban vágyik társakra

Tömegbaleset volt az M6-oson, lezárták a sztrádát

Tömegbaleset volt az M6-oson, lezárták a sztrádát