szerző:
hvg.hu

Ötvenhat ember vesztette életét a felkelők hét végi támadássorozatában Irakban, ahol az ENSZ-főtitkár volt iraki különmegbízottja szerint az ingatag biztonsági helyzet miatt a választások nem tarthatók meg az eredetileg kijelölt napon, január 30-án.

Egy Tikrít melletti fegyverraktárnál vasárnap szélsőségesek tüzet nyitottak az amerikai hadseregnek dolgozó iraki munkásokat szállító autóbuszokra és megöltek 17 munkást - közölte az amerikai hadsereg, amely a hét végén öt katonát vesztett a felkelők különböző támadásaiban.

A szűnni nem akaró merényletek miatt Lahdar Brahimi, az ENSZ-főtitkár volt iraki különmegbízottja az NRC Handelsblad című holland újságnak úgy nyilatkozott, hogy nem tartható az iraki nemzetgyűlési választások január 30-i időpontja. A szavazás fél évvel történő elhalasztását kérte vasárnap csaknem negyven, többségében szunnita kis párt is, a szunnita főpapoktól eltérően azonban a szavazás bojkottjára nem szólították fel támogatóikat.

Két járőröző amerikai katonát öltek meg vasárnap reggel Moszulban, ahol egy gépkocsiba rejtett pokolgép az iraki nemzeti gárda 7 tagjával végzett az al-Irakíja tévé értesülése szerint. Az észak-iraki városban előző nap a rendfenntartásra odavezényelt 18 kurd fegyveres halt meg, és 40 megsebesült, amikor gépkocsioszlopuk mellett egy öngyilkos merénylő a levegőbe röpítette robbanószerrel megrakott autóját - jelentette be a Kurdisztáni Hazafias Szövetség

(PUK). A merényletet később az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló, Abu Muszab az-Zarkávi vezette terrorcsoport vállalta.

Öngyilkos merénylő oltotta ki az Iraki Nemzeti Gárda helyi parancsnokának és három másik tagjának életét a Bagdadtól északra fekvő Baidzsiban - számoltak be róla iraki és amerikai katonai források. A hetek óta tartó harcok miatt a zömében szunniták lakta városban az ideiglenes kormány kijárási tilalmat rendelt el.

Hat iraki rendőr vesztette életét egy öngyilkos merényletben, amelyet szombat délelőtt hajtottak végre Bagdadban, az iraki ideiglenes kormánynak és néhány nagykövetségnek helyet adó, úgynevezett zöld zóna egyik bejáratánál - közölte az iraki nemzeti gárda. Az iraki főváros északi részén robbanószerkezet oltotta ki egy amerikai katona életét, egy bajtársát támadásban ölték meg Baakúbától nyugatra.

Visszatért Bászra melletti támaszpontjára szombaton az a 850 fős skót zászlóalj, amelyet október 27-én vezényeltek ideiglenesen Bagdad közelébe, hogy tehermentesítsék a Fallúdzsa ostromára induló amerikai erőket. A zászlóalj a küldetés során 5 katonáját veszítette el.

2600 újságírót várnak a Trump-Kim csúcstalálkozóra

2600 újságírót várnak a Trump-Kim csúcstalálkozóra

2200 kisrészvényes bukhat a Közép-Európai Gázterminál vagyonának kimentésén

2200 kisrészvényes bukhat a Közép-Európai Gázterminál vagyonának kimentésén

Kórusban dicsérik Putyin hiperszonikus Cirkon rakétáját, de csak az orosz állami médiában

Kórusban dicsérik Putyin hiperszonikus Cirkon rakétáját, de csak az orosz állami médiában

Jön a falusi csok, egy házra is futja belőle

Jön a falusi csok, egy házra is futja belőle

Közszolgálati sztrájkbizottság: Legyen sztrájk a kórháztól a bölcsődéig

Közszolgálati sztrájkbizottság: Legyen sztrájk a kórháztól a bölcsődéig

Felmentették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét

Felmentették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét