szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Három hónappal, 2008. január 21-ig meghosszabbította a Szegedi Városi Bíróság a különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag János előzetes letartóztatását – mondta el Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője pénteken.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta Zuschlag János előzetes letartóztatásának 2008. január 21-ig történő meghosszabbítását – közölte a megyei bíróság elnökhelyettese. A Szegedi Városi Bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak ítélte, a meghosszabbítást egyrészt változatlanul a szökés, elrejtőzés veszélyével, másrészt a tanúk esetleges befolyásolásával, bizonyítékok megsemmisítésének veszélyével indokolta és Zuschlag  előzetes letartóztatását az ügyészségi indítvánnyal egyező végzésével meghosszabbította. 
 
A bíróság szeptember 21-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba Zuschlag Jánost, akit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsít társadalmi szervezetek által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban.
 
A bíróság ezt követően az ügy két további gyanúsítottja, Lados István – Zuschlag János személyi titkára – és Katus Ferenc előzetes letartóztatásáról is döntött.
 
A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok körülbelül 60 millió forint pályázaton nyert pénz „rendeltetésszerű használatával” nem tudnak elszámolni.
Irodalmi-politikai detektívmunka kellett ahhoz, hogy kiderüljön, antiszemita volt-e a Képtelen természetrajz írója

Irodalmi-politikai detektívmunka kellett ahhoz, hogy kiderüljön, antiszemita volt-e a Képtelen természetrajz írója

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat