szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy iszlamista csoport közvetlenül az olimpia kezdete előtt közzétett videofelvételén azzal fenyegetőzik, hogy merényleteket követ el közlekedési eszközök ellen az ötkarikás játékok alatt Kínában.

A hatperces felvételen a csoport felszólította a muzulmánokat, hogy ne tartózkodjanak azokon a közlekedési eszközökön, repülőgépeken, vonatokon, buszokon, azokban az épületeken vagy helyeken, ahol a kínaiak - jelentette be két amerikai szervezet, amely fegyveres csoportok megfigyelésére szakosodott. 

A felvételt valószínűleg a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur Zizhiqu)) autonóm terület elszakadásáért küzdő Turkesztáni Iszlám Párt készítette - közölte csütörtök este a SITE Hírszerző Csoport és az IntelCenter. Az iszlamista csoport székhelye feltehetően Pakisztánban van, és szakértők szerint vezetőségét az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat képezte ki. A képsorokon a fekete turbános, terepszínű ruhát viselő, arcát elfedő beszélő a Hszincsiangban élő muzulmán kisebbség, a török ajkú ujgurok nyelvén beszél.

Az augusztus elsején kelt felvételen egy égő pekingi olimpiai logó és egy felrobbanó olimpiai helyszín szolgál grafikus illusztrációként. A férfi később "Kína muzulmánokkal és Kelet-Turkesztánnal szembeni kegyetlenségeiről" beszél, "amelyek jogossá teszik a kommunista rezsim elleni dzsihádot" (iszlám szent háborút). Kína elnyomja az iszlámot és ateizmusra kényszeríti a muzulmánokat azzal, hogy elfogja és meggyilkolja az iszlám hitoktatókat, lerombolja az iszlám iskolákat. A kínai születésszabályozási program abortuszra kényszeríti a muzulmán nőket - sorolja az AK-47-es gépkarabélyt szorongató beszélő. A háttérben arab felirat hirdeti egy fekete plakáton, hogy "egy az Isten, Allah és Mohamed az ő prófétája".

A Turkesztáni Iszlám Párt csaknem két hete már fenyegetőzött azzal, hogy támadásokat hajt végre a világversenyek idején, egyúttal magára vállalt több merényletet, köztük három autóbusz felrobbantását júliusban a délnyugat-kínai Kunming városában. A buszok elleni támadásokban két ember meghalt és tizennégyen megsebesültek.

Kína szigorú biztonsági intézkedéseket vezetett be az ötkarikás játékok idejére. Pekingben és más olimpiai helyszíneken több mint százezer katona és rendőr ügyel a biztonságra.
Világ

A muszlim szeparatizmus és az olimpia

A pekingi olimpia megnyitása előtt ujgur szeparatisták Kelet-Turkesztánban 16 kínai rendőrt megöltek. A kinai hatóságok – minden óvintézkedés ellenére – nem tartják kizártnak, hogy ujgur szélsőségesek újabb merényletekkel próbálkoznak majd az olimpia idején. Dobrovits Mihály történészt turkulógust, a Miskolci Egyetem történeti intézetének adjunktusát kérdeztük az iszlám szeparatizmus gyökereiről.

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

Óriási aszteroida közelíti meg a Földet, ön is könnyen megnézheti – videó

Lövöldözés volt Csádban az elnöki palotánál

Lövöldözés volt Csádban az elnöki palotánál