szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hamarosan mostani keresetének ötszörösét kasszírozhatja Michael Phelps, aki pekingi hat, összesen pedig 12 aranyérmével minden idők legeredményesebb olimpikonjává lépett elő.


Úszik a pénzben
© MTI/EPA
A 23 éves klasszis jelenleg évi mintegy ötmillió dollárral gazdagodik, ám az egyik pénzügyi tanácsadó cég illetékese szerint ez még csak a kezdet.

"Már most a világ legtehetősebb úszója, de néhány éven belül évi 30 millió dolláros bevételnél fog tartani. Ha egyszer felhagy a versenysporttal, soha többé nem kell majd dolgoznia, ennyi pénzből akár 50 évig is vígan elél" - idézte a China Daily című napilap Eli Portnoyt, a Portnoy Group stratégiai igazgatóját, hozzátéve: ezzel a baltimore-i születésű sztár ugyanakkor messze elmarad a világ leggazdagabb sportolójától, honfitársától, a golfozó Tiger Woodstól, aki 2010 körül várhatóan már a milliárdosok közé fog tartozni.

Phelps 16 évesen szegődött profinak, két évvel később már milliomosnak vallhatta magát, seregnyi ügyvéd, képviselő és ügynök tevékenykedik a stábjában, angol és kínai nyelvű honlappal, sőt saját védjeggyel - egy hullámszerű kék M és piros P - is rendelkezik.

További olimpiai híreink

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Egy híres hangszer, egy népszerű romantikus hegedűverseny, és egy skizofrén szimfónia a Müpában

Egy híres hangszer, egy népszerű romantikus hegedűverseny, és egy skizofrén szimfónia a Müpában

Kanada visszavág: ha Trump kereskedelmi háborút indít, lesz válaszuk

Kanada visszavág: ha Trump kereskedelmi háborút indít, lesz válaszuk

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván