Robert Gramling és munkatársai arra voltak kiváncsiak, mennyire pontosan sejtik az emberek, hogy a következő években milyen mértékben van esélyük szívrohamra vagy agyi katasztrófára. Csaknem háromezer, 35-75 éves amerikai nőt és férfit kérdeztek meg és követték sorsukat tizenötéven keresztül.
 
Valamennyi résztvevőt otthonában kérdezték meg, hogy saját véleményük szerint a hasonló korú emberekhez képest milyen a kockázatuk öt éven belül az ilyen érkatasztrófa bekövetkezésére. A vizsgálatban csak olyanok vettek részt, akiknek még semmiféle szívpanasza nem volt.
 
A kérdőív kitöltése után tizenötévvel az derült ki, hogy azok a férfiak, akik 1990-1991-ben optimistán úgy gondolták, az átlagosnál kisebb annak az esélye, hogy infarktus vagy agyvérzés miatt viszik be őket a kórházba, azok háromszor többen maradtak ilyen szempontból egészségesek, mint azok, akik borúlátóbban ítélték meg a jövőjüket.
 
A kutatók meglepetéssel tapasztalták, hogy ez az igen figyelemreméltó eredmény a hölgyekre nem vonatkozott: a női résztvevők között az önértékelés nem mutatott különbséget a későbbi szív- és érbetegség okozta következmények szempontjából.
 
Gramling szerint a vizsgálat tanulsága nem az, hogy azok a férfiak, akik vidáman legyintenek, amikor a doktor a különböző kockázati tényezők, például a dohányzás vagy az elhízás veszélyeire figyelmezteti őket, nem érzik a kockázatot. Úgy gondolja, hogy az orvosok eredményesebben figyelmeztetik betegeiket az egészségesebb életmódra, a kockázati tényezők elhagyására.
 
A nők körében az önértékelés valószínűleg azért nem működött - mondta a vizsgálat vezetője -, mert a kilencvenes években a közvélemény még abban a tévedésben élt, hogy a szív- és érrendszeri betegségek csak a férfiakat fenyegetik. Akkor a nők még nem hitték el, hogy a nagyobb kockázat rájuk ugyanúgy vonatkozik, mint a férfiakra.