Ismerős a jelenség: minél mélyebbre ásunk gyermekkorunk emlékei közt, minél távolabb próbálunk utazni az időben, annál kevesebb emléket találunk. Három éves kor előtti emléket nagyon kevesen tudnak felidézni, és jellemzően még 3 és 7 év közötti korunkból is feltűnően kevés emlékünk van – annak ellenére, hogy a családi fényképek, történetek elviekben segíthetnek előhívni a történteket – számol be róla a Discovery internetes kiadása.

De mi az oka ennek az "emlékezetkiesésnek"? A pszichológiában ma gyermekkori amnéziának nevezett jelenséggel már Freud is foglalkozott a 19. század végén, hipotézise szerint a korai emlékeket érzelmi okok, a minket ért traumák miatt elfojtjuk, ezért nem tudjuk megtartani őket. Ez természetesen csak teória, s bár az azóta eltelt száz évben sem sikerült a pszichológiában egységesen elismert okot találni a korai felejtésre, több – egymást nem kizáró – elmélet is létezik. Ezek megértéséhez érdemes röviden áttekinteni az emlékezet működését.

Születés utáni pillanatok. Feledésbe merül

Túry Gergely

Emlékezetünk működése három fázisra osztható: a kódolás során az adott emléket elhelyezzük a memóriában, ami aztán a tárolás során megőrződik ott. Emlékeink használatának harmadik fázisa pedig a memóriából történő visszanyerés, az előhívás.

Sokáig léteztek feltételezések arról, hogy a csecsemők és kisgyermekek memóriája nem kódolja a külvilág információit hosszú távra, majd 3 éves kor körül ez a képesség gyors ütemben elkezd fejlődni. Mára ezeket a teóriákat megfigyelésekkel cáfolták: 2, 3 és 6 hónapos csecsemőkön végzett megfigyelések során kimutatták bizonyos viselkedésformák rögzülését adott ingerekre, és a különböző korokban végzett kísérletek arra is rávilágítottak, hogy a tapasztalatokat, életünk eseményeit rögzítő explicit emlékezet fejlődése már ebben az életszakaszban is folyamatos. Ezt bizonyítja a gyermeki agy fejlődése is: az emlékezet működésében fontos szerepet játszó prefrontális cortex és a hippokampusz is folyamatosan fejlődik 2-3 éves korig.

Ugyanakkor van egy olyan területe a memóriának, amiben az újszülöttek is hasonlóan "jól teljesítenek", mint a felnőttek. Ez az implicit memória, amely alapvető készségeket tárol, így például a meleg érzetét, vagy éppen az étkezés ösztönös képességét.

A fentiek szerint tehát jól működő implicit emlékezet mellett már csecsemőkorban is rendelkezünk a külső emlékek tárolásának – egyre javuló – képességével. Felmerül a kérdés, hogy miért okoz nehézséget ezeknek az emlékeknek az előhívása. Egy néhány évvel ezelőtti kutatás szerint kisgyermekkori emlékeink felidézését blokkolja a beszéd képességének hiánya a rögzítés időpontjában – vagyis ha az adott időpontban nem ismertük az adott esemény leírásához szükséges szókincset, később sem tudjuk leírni, azaz feledésbe merül.

Más oldalról közelíti meg a kérdést a gyermekkori énkép szükségességét hangsúlyozó elmélet: ez nem történik meg 1,5-2 éves kor előtt, így később nem tudunk azt ezt megelőző, még kialakulatlan személyiségünkre, illetve az akkor történt eseményekre emlékezni. Hasonló módon gyengíti a korai emlékek felidézését az is, hogy 4-5 éves korig nem teljesen értjük az idő fogalmát, így az egymást követő emlékeket sokszor nem tudjuk kontextusba helyezni, egymás mögé tenni – ami pedig a memória működésének egyik alapja.

Ezek alapján a címbéli kérdésre nemmel kell válaszolnunk, azaz nem idézhetjük vissza saját születésünk emlékeit. A „hivatalos” pszichológiával szembe menve ugyanakkor számos terapeuta kínál hipnózisban végzett élményt, mellyel nem csak a születésünk utáni, de akár a méhben eltöltött idő eseményeit is előhívhatjuk. A reinkarnációs terápiának is nevezett kezelés segítségével fizikai és mentális problémák megoldását ígérik ezek az ezoterikus gyógyítók.