Az első írásos emlékek szerint egy 17. századi olasz tudós, Sanctorius végzett a témába vágó vizsgálatokat: hosszú időn keresztül minden nap lemérte az általa vizsgált férfiak súlyát és azt találta, hogy tömegük havi ingadozást mutatott, ismétlődő jelleggel, fél-egy kilogrammos változásokat idézve elő. A 20. században pedig egy dán endokrinológus végzett vizeletvizsgálatokat, melyek során napi szinten figyelte a vizeletben megtalálható hormonok szintjét. Az elemzés kimutatta, hogy a tesztoszteron szintje durván harminc napos ciklus szerint változik.

Férfias ciklikusság. Vasárnap jobban nő a borosta

Ennek hatása többek között például az arcszőrzet növekedésében figyelhető meg. Érdekesség, hogy az arcszőrzet növekedésében megfigyelhető egy kisebb mértékű ciklikusság is: az átlagos férfiak szakálla jellemzően vasárnap nő a legtöbbet, míg szerdán a legkevesebbet. A magyarázat pofonegyszerű: a leggyakrabban a hétvégén kerül sor szexuális aktusra, s a tesztoszteronszint ezzel járó megugrása serkenti az arcszőr növekedését. Szerdára pedig ez a visszájára fordul, hiszen a munkahét közepe sokak számára az egyik legkevésbé elviselhető napnak számít.

1929-ben egy kutató igen részletes megfigyelés alá vette az általa vizsgált férfiak hangulati változásait és megállapította, hogy az uraknak körülbelül hat hetes ciklusban, visszatérő minta szerint váltakozik a hangulata. A hölgyekre a menstruáció során jellemző hangulati ingadozások helyett azonban a férfiak jellemzően apatikussá és közömbössé váltak az érzelmi ciklus mélypontján, és a kisebb problémákat is jóval súlyosabbnak látták azok valódi természeténél. A csúcsponton azonban jobb közérzetről és csökkent alvásigényről számoltak be, emellett testsúlyuk is alacsonyabbnak bizonyult.

Bár perdöntő bizonyíték egyelőre nincs az orvostudomány kezében, a hetvenes években egy japán tömegközlekedési vállalat érdekes kísérletre vállalkozott a férfiak havi ciklusával kapcsolatos információkra alapozva. Miután minden buszsofőrjük ciklusáról felmérést készítettek, ezekhez a változásokhoz igazították a járművek útvonalát és menetrendjét (a mélyponthoz közel járó sofőrök könnyebb, rövidebb járatokat kaptak). Az eredmény meggyőző: két év alatt harmadával csökkent a közúti balesetek száma.