szerző:
MTI

Meglepő, a józan észnek némiképp ellentmondó eredményre jutott egy tanulmány, amelyből az derül ki, hogy a régóta működő kórházi orvosok betegei nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint a frissen praktizálni kezdett orvosok páciensei.

Az American Journal of Medicine című szakfolyóiratban közölt megállapítások szerint azok a páciensek, akiknek kezelőorvosai legalább húsz éve praktizáltak, hosszabb időt töltöttek kórházban és nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint azok, akiknek orvosa öt éven belül kezdett praktizálni. Az eredmény rávilágít, hogy "az orvoslásban tevékenykedő szakembereknek naprakésznek kell lenniük" a legújabb orvosi ismeretekben - hangsúlyozta Niteesh Choudhry, a Harvard orvosi karának munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban. 

A tanulmányhoz William Southern kutatócsoportja több mint 6500 páciens egészségügyi adatait tekintette át, akiket 2002 és 2004 között a New York-i Montefiore orvosi központ oktatókórházában kezeltek. A vizsgálódás ideje alatt 59 különböző kezelőorvoshoz juthattak a kórházi felvételt követően a páciensek. A kutatók a praktizálás ideje alapján osztották szét az orvosokat: öt évnél kevesebb, 6-10 év, 11-20 év és 20 évnél hosszabb szakmai tapasztalatú csoportokba. A tanulmány készítői ki akarták zárni annak hatását, hogy a saját páciensével másként viselkedhet a kezelőorvos, ezért csak azokat az eseteket vették be a tanulmányba, amikor a beteg és orvosa korábban nem ismerte egymást. 

Amikor összehasonlították a leghosszabb és legrövidebb tapasztalattal rendelkező orvosok eredményeit, az derült ki, hogy előbbiek páciensei közül több halt meg a kórházban. Első pillantásra a különbség igen jelentős volt: 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a legtapasztaltabb doktorok páciensei a kórházban, és 50 százalékkal nagyobb kockázattal a hazatérésüket követő harminc napon belül. Amikor azonban azt is figyelembe vették az elemzésben, hogy mennyire voltak betegek az egyes kezelőorvosokhoz került páciensek, akkor módosult a kép: a szerzők úgy találták, hogy csak a legbetegebb, összetett orvosi problémával rendelkező páciensek voltak nagyobb kockázatnak kitéve a tapasztaltabb orvosoknál. 

Southern kutatócsoportja azt is megállapította, hogy a beteg kórházban töltött ideje is függött a kezelőorvos tapasztalatától, ebben az is fontos szempont volt, hogy a kezelőorvos hány kórházi pácienst látott el éppen. Amikor nem voltak túlterheltek az orvosok, akkor a tapasztalat évszámától függetlenül nagyjából ugyanannyi ideig tartották bent a kórházban a pácienseket. Amikor azonban sok pácienst ápoltak, akkor a húsz évnél nagyobb tapasztalattal rendelkező orvosok átlagosan fél nappal tovább tartották bent a betegeket, mint az öt évnél rövidebb gyakorlattal bíró kezelőorvosok. Steven Weinberger, az amerikai orvosi kollégium (American College of Physicians) ügyvezető alelnöke a tanulmánnyal kapcsolatos kétségei ellenére egyetértett abban, hogy "fontos az orvosok számára, hogy amennyire csak lehet, maradjanak naprakészek".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lezárták az M1-est Budapest felé

Lezárták az M1-est Budapest felé

Mi látható valójában a titokzatos UFO-felvételeken?

Mi látható valójában a titokzatos UFO-felvételeken?

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

A büntetések sem tartják vissza a horrorkaravánok sofőrjeit

A büntetések sem tartják vissza a horrorkaravánok sofőrjeit

A szívritmuszavarra is a sugárkezelés lesz a terápia?

A szívritmuszavarra is a sugárkezelés lesz a terápia?

Pintér szerint akkora siker a magyar gyártású tűzoltóautó, hogy ezért ma már a mentőket is ugyanott építik fel

Pintér szerint akkora siker a magyar gyártású tűzoltóautó, hogy ezért ma már a mentőket is ugyanott építik fel