"A gyógyszerek szedését valóban kísérhetik bizonyos mellékhatások" – mondja Baló J. Mátyás bőrgyógyász, allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Az egyik legismertebb mellékhatás az antiobiotikumok szedése után fellépő gyomor- és bélrendszeri panaszok. Az antibiotikumok ugyanis a kórokozókkal együtt a jó baktériumokat is elpusztítják a bélrendszerben, igaz, ez a szövődmény probiotikumok szedésével ellensúlyozható. Az aszpirin és más nem-szteroid gyulladáscsökkentők, így az ibuprofen is okozhat asztmához hasonló, nehézlégzéssel járó panaszokat, a tüneteket azonban rendszerint nem valódi gyógyszerallergia okozza. Ezt a jelenséget intoleranciának nevezzük, ami alkattól függő megnyilvánulás.

Mellékhatásként általában enyhe, de bizonyos esetekben igen komoly panaszok is jelentkezhetnek. Ismertek a gyógyszer-kölcsönhatások miatt fellépő reakciók, amelyek a több gyógyszer egyidejű szedésénél jelentkezhetnek. Ezért a krónikus betegséggel élők, így rendszeres gyógyszeres kezelésre szorulók minden esetben egyeztessenek kezelőorvosukkal, mielőtt új, addig nem szedett gyógyszert vennének be – figyelmeztet a professzor.

MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

A gyógyszerek nem megfelelő módon való bevétele is okozhat nemkívánatos szövődményeket. Bizonyos tablettákat éhgyomorra, másokat étkezés után, vagy közben kell bevenni, erről mindig győződjünk meg. Az altató, nyugtató hatású és a barbiturát tartalmú gyógyszerek hosszú időn át tartó szedése függőséget okozhat. Ezeknél különösen fontos, hogy csak a kezelőorvos által előírt mennyiségben és ideig szedjük a készítményeket, abbahagyásuk pedig fokozatosan történjen. A kezelés hirtelen megszakítása akár elvonási tüneteket is okozhat.

Egyértelmű allergiás tünetek

Az eddigi mellékhatásokat a valódi gyógyszerallergiától leginkább a panaszok súlyossága különbözteti meg. A gyógyszerallergia általában súlyosabb, azonban esetenként enyhébb panaszokat is okozhat, így amennyiben a felsorolt bőr- és általános tüneteket észleljük magunkon, jelezzük kezelőorvosunknak. Ilyenek például a kiütések, a bőrvörösség, csalánkiütés, ajak- és torokduzzanat. A légzési nehézségek, hányinger, hányás, székrekedés vagy hasmenés. De vérnyomáscsökkenés, fejfájás, szédülés, fülcsengés, homályos látás és szokatlan álmosság is jelentkezhet.

Amennyiben gyógyszerallergia gyanúja merül fel, a diagnózis megállapítására több módszer, laboratóriumi vizsgálat is van. A leggyakoribb a limfocita-transzformációs teszt. Ennek alapja az a tény, hogy a gyógyszerallergia a fehérvérsejtekhez – limfocitákhoz – köthető; a limfociták emlékezetében rögzül, hogy mely gyógyszer ellen "kell" fellépniük. Azaz, ha a kérdéses gyógyszerrel – akár mesterséges körülmények között is – találkoznak, aktiválódnak. A diagnosztizáló módszer alapja a specifikus limfocita "keresése", amely elraktározta magában a gyógyszer "tulajdonságait", majd a gyógyszerrel való második találkozáskor ezek alapján felismeri azt, aktiválódik és ezt számos egyéb sejtre is átviszi, egyes esetekben elpusztítva azokat (például a bőr- és nyálkahártya sejtjeit). A vizsgálat során a pácienstől vett vérminta és a kérdéses hatóanyag aktiválódásának minőségét-mértékét mérik. Amennyiben pozitív az eredmény, úgy a páciens semmilyen körülmények között nem szedheti az adott gyógyszert. Ha negatív, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a későbbiekben ugyanaz a gyógyszer nem vált ki ellenreakciót.

Egyes esetekben, a beteg saját bőrén az úgynevezett epicután gyógyszeres tesztelést végeznek. A hát bőrére egyesével felvitt gyógyszereket, illetve kísérő vegyületeiket tartalmazó tesztkészítményeket speciális ragtapasz segítségével rögzítenek. Az allergén felvitelének helyén kialakuló bőrelváltozásból és annak mértékéből olvassák le az eredményt. Az említett módszer azonban járóbeteg rendelésnél csak igen nagy körültekintéssel alkalmazható, mivel – bár ennek gyakorisága elenyésző – a tesztgyógyszerek életveszélyes reakciókat is kiválthatnak.

Pszichés reakciók

Horváth Szabolcs

A vizsgálatok során kizárandók az allergiát utánzó pszichés alapon létrejött, vagy úgynevezett idioszinkráziás (egyes enzimek hiányán) alapuló reakciók. Az előbbinél a fogorvosi székben átélt stressz kiváltotta, az arcon megjelenő vörös foltosodás, vagy kipirulás látható. Ez gyakran a helyi érzéstelenítők beszúrása után jelentkezik, és ájulást, remegést vagy vérnyomás-emelkedést is okozhat. Az ilyen betegeket később nem merik kezelni, vagy a kezelésnél nem adnak nekik érzéstelenítőt. Az adrenalin (maga a stresszanyag) az érzéstelenítőkhöz keverve helyi érösszehúzódást vált ki, hogy a beadott csekély mennyiség gyorsabban hasson. Ezen körülmények is pontosan tisztázhatók.

Az utóbbinál számos kémiailag nem rokon gyógyszer vált ki azonos, kipirulással, szívdobogással, később hasmenéssel, esetleg hányással jelentkező tüneteket. Ennek hátterében a gyógyszerkészítményekben gyakran jelenlevő tejcukor lebontásának hiánya is állhat, amely szintén teszttel igazolható.