Kitört a szexháború a pornótörvény körül
Betiltaná egy képviselő az Európai Unióban az internetes pornót, csak nem tudják meghatározni, hogy mi tartozik ebbe a kategóriába. Prűdek és szabadelvűek, erkölcsösek és perverzek csapnak össze, és éppen az év azon szakaszában, amikor nyílnak a bimbók.
A pornóművészek álmatlan éjszakákat szenvedtek át az elmúlt két hétben. Az Európai Unió egy tavaly beterjesztett jelentés és javaslat nyomán arról készül dönteni, hogy betiltja a pornográfiát. Mi lesz az iparággal? Mi lesz a művészekkel? És mi lesz a műkedvelőkkel, akik a férfitársadalom 99,8%-át teszik ki? Természetesen minden olvasónk a 0,2%-hoz tartozik.
Szabályalkotói virágnyelven persze nem mondják ki, hogy a törvény a pornót célozza meg. A Jelentés a nemi sztereotípiák eltörléséről készítője és a törvényjavaslat ideológusa az Egyesült Baloldal / Északi Zöld Baloldal frakció Hollandiából érkezett képviselőnője, Kartika Tamara Liotard, a női egyenjogúságért küzd.
A sztereotípiák erősek, figyelmeztet Liotard, ami egy időben oka és következménye annak, hogy az európai tagállamok és társadalmak még mindig a sötét patriarchális középkorban botorkálnak. Szerinte a férfiak szívesebben nyomnak fakanalat, mint Blackberryt a nők kezébe, a nő oldalkocsi, utánfutó, a szépítkezés képességével, így is ábrázolják őket filmekben, reklámokban, tévésorozatokban és mindenhol – és mivel így ábrázolják őket, ezért csak erősödik az a kép mindannyiunkban, hogy a nők helye a konyhában van, nem a vezérigazgatói székben.
A képviselőnő szerint a sztereotípiánál zárul be a társadalmi előítélet ördögi köre, a főbűnös tehát a média. A reklámokban csupa női közhely lép fel, mint háztartásbeli anyuka vagy tengeri habokból kiemelkedő darázsderekú csúcsmodell. Nem csoda, hogy ez a reklámipar következtetése, hiszen csupán 27%-a áll a szakmának nőkből.
Mindennek a mélypontja a világhálón keringő pornográfia, az iparág egyenesen törzsi gondolkodást tükröz és próbál betonba önteni. Úgy ábrázolják a lányokat, mint könnyen megkapható, megvehető örömlukakat.
A diagnózis pontatlan, a kezelés kockázatos
Nem feltétlen a tornasor végén rekedt pornófüggő törpék kritizálják a kezdeményezést. Az egyik közülük az Európa Parlament képviselő és kalózpárti Christian Engstrom, a másik szintén egy szabadelvű kalóz, vagyis a teljes internetes információ szabadságáért küzdő svéd technodemokrata, Rickard Falkvinge. Falkvinge email kampányt indított a törvény leszavazására, egészen pontos instrukciókkal ellátva a lázadókat, hogy miként bombázzák levelekkel a 754 EP képviselőt, mielőtt szavaznának a jelentésről. Mert az euroanyáknak és -apáknak muszáj elolvasniuk, tudniuk kell, hogy amiről szavaznak, az a cenzúra láncreakcióját indítja el, nem számít és nem igazol, hogy az indíték nemes.
Felhívásában világossá teszi azt is, hogy ismeri a pornóipar mögött húzódó elképesztő kegyetlenségeket is, hiszen a pedofíliától a rabszolgaságig akad jócskán elszámolnivalója a fejlett Nyugatnak. Ámde sérelmezi, hogy a jelentés és a javaslat is homályosan fogalmaz, utat nyitva az önkényes értelmezésnek. Egyáltalán, mit akarnak pontosan betiltani? Mit jelent az a szó, hogy „pornográfia”? Mi tartozik ide? És hol akarják betiltani? Mit jelent az a szó, hogy „média”, és „digitális tér”? „Elfogadhatatlan, a hálószobánkba tolakodnak”, tiltakozik Falkvinge. A „hálószoba” azt sugallja, hogy a svéd szabadságharcos a pornónak egy jóval szalonképesebb zsánerére gondol, mint amit Liotard csak sejtet munkájában... máris egy értelmezési különbség.
Íme a svéd-holland konfliktus sokatmondó tesztje: a Fülledtség című film leszbikus jelenetéről sokkal többet nem mondhatunk el, mint hogy fűtötten erotikus, meg is telik az alfelünk vérrel. De ennyi. A nők megbecsülésére semmiképpen sem káros. Sőt, a film végén a két leszbikus hősnő éppen egy hímsovént darál le. Szóval, a Fülledtség Liotard tiltólistájára, vagy Falkvinge hálószobai álmodozásába tartozik? Tekintve, hogy a beterjesztő kezdeményezi a vitát és a tiltást, rá vár a pontos besorolás és annak indoklása is.
És ezen a ponton nyerheti meg a vitát a svéd kalóz: hiányzik a pontos definíció.
Mi lesz történelmi heroikákkal?
Hiányzik a „sztereotípia” szónál is a definíció. Hol válik el az elfogadott női szerep az elfogadhatatlan és társadalmilag korlátozó közhelytől? Liotard például sérelmezi, hogy a reklámokban a nők főleg háztartásbeliként jelennek meg. Ha ezzel meg szeretnénk küzdeni, akkor pontosan mi a feladat? Az, hogy az egyes reklámok egyenként távolítsák el a közhelyesnek ítélt nőfigurákat? Minden egyes Pampers pelenkareklám és lefolyótisztító hirdetés cenzúrázza önmagát? Mérlegeljen, mennyiben járul hozzá a sztereotípia elmélyítéséhez? Vagy az összes reklámprodukció kollektíven szabályozza az össztermést, találja ki a szakma, hogy adott évben melyik reklámban szerepelhet közhely és melyikben nem?
De még ha pontosan meg is határozható, hogy a sztereotípiák és az elfogadott (természetes?) nőszerepek hol válnak el, ha a médiaszabályozással el is érhető egy vágyott egyensúly: mikortól érvényesítjük az új szabályokat? Vagyis mi a helyzet a kultúra történelmével? A jégkorszak óta milliónyi női sztereotípiát örökítettek meg a művészek, ki willendorfi vénuszként, ki Madame Récamier testében. Melyik lesz az az évszám, amely előtt még elfogadjuk ezeket a (gyakran pucér) sztereotípiákat?
130 éves szexháború
Úgy tűnik, joggal kiáltanak cenzúrát a szabadelvűek, akik a legkevésbé sem magányos harcosok. Ha nem is a legerősebb, de a legreprezentatívabb szövetségesek éppen azok a pro-szex feministák, akik már a 70-es 80-as években megvívták a maguk háborúját a pornógyűlölő női egyenjogúság csapataival. Az utóbbiak azt gondolták, hogy „a pornó az elmélet, a nemi erőszak a gyakorlat”, a pro-szex csapat azonban vállalta, hogy a nők maguk is élvez(het)ik a szexfilmipar remekeit.
És máris másról szól a pornóvita, avagy a nagy Szexháború, ahogy a feminista belharcot az eszmetörténet elkeresztelte. Egy pro-szex aktivista nem eltörölni akarja a pornót, hanem saját műfajt szeretne teremteni. Nem gyűlölte a férfiakat, amiért a saját étvágyuknak megfelelően forgatták a filmeket, hanem a maga ízlésére formálta, s ezekben a férfi az öröm egyszerű tárgya. Illetve megy ez férfi nélkül is. A pro-szex tábor nem kívánta feladni a pornót, azt ugyanolyan akarnok cenzúrának ítélte, mint a hímsovén döntéseket munkahelyeken, hatalomban, pénzügyekben vagy éppen otthon.
A pornó története töretlen
Olyan korszakról nem tudunk, amelyből hiányozna a szexipar, és ezt a többé-kevésbé szabadon elérhető európai gyűjtemények, múzeumok, állandó és alkalmi kiállítások vagy éppen régészeti helyszínek is tanúsítják. A British Museum március 28-án megnyitó kiállításán Pompeiről és a régi rómaiakról bőven találunk kéjes bizonyítékot, apró ékszerektől a graffitiig sok-sok cenzúrázható emlékünk maradt fenn.
Még híresebb a nápolyi Titkos Múzeum gyűjteménye. Ugyan többnyire antik emlékeket őriz, óriás falloszú Priapos istenszobrot, pénisz alakú olajlámpát, képeket és plasztikákat párokról a legkülönbözőbb pózokban, mi több, a párok között akad egy Pán és egy kecske is… A gyűjtemény a felvilágosodás idején állt össze, majd a 19. század első felében elzárták a külvilágtól.
Éppen a British Museumban található egy másik titkos gyűjtemény, ahová a Birodalom minden szegletéből gyűjtöttek obszcén tárgyakat. Az egész Sir George Witt orvos lelkes pénisz-felhalmozásával kezdődött, ki tudja, mit akart pótolni vagy megerősíteni vele. Első darabjait még Ausztráliából hozta haza, majd amikor bankár karrierbe kezdett, bőséges vagyoni háttérrel egy termetes archívumot épített. Azonban ez a gyűjtemény is a nápolyi rokon sorsára jutott. Elzárták a külvilágtól a 19. században.
Valahogy mindig azok az öntudatos, büszke és ambiciózus társadalmak szeretik a pornográfiát korlátozni, akik a mindennapokban érzik a történelmi küldetésüket, felszenteltségüket. Tételként ezt nem mondhatjuk ki, de feltűnő a gyakori egybeesés. Amikor a titkos gyűjteményeket elzárták a külvilágtól, és a legszigorúbb törvényeket hozták a pornográfia ellen, akkor tündöklött Britannia, vagy nagyszájúskodott Franciaország. Nálunk is azok a leghangosabb erkölcscsőszök, aki különleges magyar küldetésről hadoválnak.
Egy újabb esettanulmány: a 19. századi Anglia agresszívan harcolt az obszcenitás ellen, Lord Cambell terjesztette be a Lordok Házában az Obszcén Publikációs Törvényt (1857), hiszen szerinte a „pornográfia méreg, mint […] az arzén”, mérgezi a társadalmat, vagyis a birodalmat. Ami egyébként sikeres, nemes, felsőbbrendű, ahogy a jelszó is rögzíti: "Rule, Britannia!", "Uralkodj, Britannia!", ami még annál is többre hivatott, mint amit elért a világ minden kontinensén.
Ez a javaslat azon a rögeszmén alapul, hogy a felsőbbrendűség garanciája a különleges testi és mentális egészség. Ez könnyen megtámadható, és a támadás leghatékonyabb fegyvere a szex. Szexszel terjed a szifilisz, ami szétrohasztja az alsóbb társadalmakat, tele elrettentő kudarccal, szegénységgel, bűnözéssel, anarchiával.
A női egyenjogúság is a mentálhigiénia lerohanása, nem is támogatták a prűd konzervatívok. A női sztereotípia lényege: ha a gyengébbik nem az erősebb klubjába beférkőzik, megkapja a pozícióit, felhígulna a harcos génállomány és tönkretennék a brit sikertörténetet.
A nők és a szifilisz ellen még egy rettegett horda indult támadásra. A viktoriánus Angliában, de amúgy Európa-szerte a horror-regények rémei is az erősek egészségére támadtak. A legismertebb ellenség Dracula gróf, aki nem csak szívja a vért, hanem szennyezi is, természetesen obszcenitással. Bram Stoker regényében Draculias két nőt próbál megrontani (egyiket sikerül), mindkét esetben szerelmi jelenet előzi meg a vérszívást. Férfi áldozata, Jonathan Harker ügyvéd is pajzánkodással sodorja bajba egész Londont.
A támadások ellen védekezhettek a férfiak erkölcsrendészettel és pénzzel. Az utóbbiért tiszta, ápolt örömlányok vásárolhatóak, ez is az erősek kiváltsága. Ők, az aggódó társadalommérnökök kapták meg a lehetőséget, hogy a titkos gyűjteményekbe belépjenek, s ahogy a Titkos Gyűjtemény kartája is említi, csak ezek a moralitásukban szilárd urak tudnak csak ellenállni a támadásoknak, ezért az ő kiváltságuk a fertő.
Ahogy Dracula esküdt ellensége, Van Helsing professzor tanította diákjainak: mindig is együtt fejlődött a civilizáció és a szifilizáció.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
