szerző:
Balkányi Nóra
Tetszett a cikk?

Mozogna, de a futós szelfiket sosem értette? Sosem bánta viszont a hajszárítást? Ősszel és télen is lehet úszni, sőt. Mutatunk pár budapesti helyet, ahol még el is fog férni.

„Az elmúlt tíz évben sok uszoda épült Budapesten, szinte kerületenként adtak át újabb és kisebb helyeket. Tehát most legalább húsz létesítmény működik” – mondja Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség titkára. „A nagy uszodafejlesztés még nem kezdődött el, de készül program a 2021-es úszó világbajnokságra és az idei margitszigeti rendezvények miatt (Vízilabda EB) is jelentősebb medencebővítés és korszerűsítés történt.”

A Fürdőszövetségnek nincsen külön felmérése csak pesti uszodákról, de Magyarországon körülbelül kétszáz olyan gyógy- vagy élményfürdő működik, amiben van úszómedence is – ezek közül 140 egész évben nyitva tart.

A Hajós, a Csaszi, a Csillaghegyi, a MOM ismert fővárosi helyek, ha úszni mennénk. Az emberek kerülgetése helyett ezúttal néhány kisebb uszodára és a pesti minőségre voltunk kíváncsiak.

Vituki Sport és Szabadidő Központ

1091 Kvassay J. út 1.

A 2-es villamos vagy a 6-os hév Közvágóhíd állomásától a Duna felé sétálva lehet megtalálni a helyet, amihez viszonylag közel van a Lumú, a Müpa és a Budapest Park is. Tavasztól őszig a Vituki (Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet) nyugis strandhelyszín, ilyenkor pedig a 28-30 fokos termálvíznek lehet örülni. A medence 25 méteres és 1,8 méter mély.

sportnegyed.hu

Az árak viszonylag barátiak (a felnőtt napijegy 1550 forint, havi bérlet hétköznapokra 28 ezer forint), a felszereltség pedig alap (nemrég felújított öltözők, zuhanyzók, salakos teniszpálya és füves focipálya, van szauna és kajálni is lehet). A Vituki nem a Ritz, de igény esetén masszázs, úszásoktatás rendelhető, és lehet csatlakozni az aquafitneszhez vagy a vízilabdázókhoz is. Érdemes előre tájékozódni, mikor tartják ezeket az órákat, ha kikerülnénk a csoportokat.

A központ nyitva tart minden nap reggel 6-tól este 8-ig és kibérelhető éjszakai fürdőzésre is.

Budapesti Elektromos Sportegyesület

1138 Népfürdő utca 18-20.

Ha egész évben szeretnénk úszni járni low budget megfontolásokkal és alkalomadtán pajtásokat is hívnánk magunkkal, cseles megoldás lehet az Elmű Sporttelepének uszodája. Csakúgy beesni ide nem lehet, viszont aki megveszi a teljes éves sportegyesületi tagságot 99 ezer forintért, olcsó napidíjjal számolhat. Aki bevásárolta magát az elműsök közé, hívhat úszni maximum három embert, 1200 forintos napijegyért. Összesen három medencét lehet használni. A 2500-3000 embert befogadni képes telepen működik sportcsarnok, tekepálya, füves focipálya, kézipálya, rendezvényterem, étterem is.

Az 1,95 méter mély nagymedence 25-27, az 0,7 méter mély tanmedence 30-32 fokos. A telepen működik 37-40 fokos termálvizes gyógymedence, ahol gyerekek ingyenes csoportos gyógyúszásra járhatnak. A medencék május és október között nyitottak, télen sátor alatt működnek.

A Népfürdő utcához hétköznap reggel hat, hétvégén reggel hét és este nyolc között lehet járni. A szolgáltatások bérelhetőek is (külön öröm, hogy például a focipálya világításáért plusz pénzt fizethetünk).

Kispesti Uszoda

1191 Simonyi Zs. utca 31.

Nem a Margitsziget, cserébe a ferihegyi gyorsforgalmi út mentén garantálhatóan elkerülhető a tömeg. Az uszodáig a 3-as metró végállomástól, a Köki Termináltól kell sétálni körülbelül háromszáz métert. A 480 főt befogadni képes Kispestiben lehet csatlakozni mindenféle úszásoktatáshoz, babaúszáshoz (az intézményhez tartozik a Wekerlei Tanuszoda) és itt is hódít az aquafitnesz. Az alapszolgáltatások mellett működik még kölcsönző (egy hajszárító például 300 forint), szolárium, sima és infraszauna, jakuzzi, játékokkal kihasználható füves park. Igény esetén masszázst lehet kérni, és a bemutatott helyek többségéhez hasonlóan itt is bérelhetünk külön sávot magunknak.

kispestiuszoda.hu

Árazásban ez az uszoda sem szállt el: egy felnőtt jegy három órára 1430 forint (szaunástul), a tíz alkalmas havi felnőtt bérlet pedig 12 800 forint. Mindenféle kedvezmény jár nyugdíjasoknak, közalkalmazottaknak, különböző családi kombinációknak. A nagymedence 33-szor 16 méteres és 26-28 fokos, a kicsi pedig 16-szor 18 méteres és 30-32 fokos.

Hétfőtől péntekig reggel hattól este kilencig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel héttől este hétig lehet járni a Kispestibe.


BVSC Sportuszoda

1142 Szőnyi út 2.

Árazással nem lóg ki a sorból a BVSC-s uszoda: a felnőtt napijegy hétköznap 1750, hétvégén 1100 forint. A nyugdíjasok és a diákok (nem beszélve a MÁV dolgozóiról) hétfőtől péntekig is jól járnak: szintén alig többet kell fizetniük egy ezresnél egy napra. A tíz alkalmas felnőtt bérlet 15 600 forintba kerül. A huszonöt és ötven méteres medencéket nemrég, szeptemberben újították fel, a strand erre a szezonra már bezárt. Tanmedencébe is lehet járni, amit hétvégenként és ünnepnapokon a kisgyerekesek ki is sajátíthatnak. A medencék beosztását (ha el szeretnénk kerülni az oktatásokat) érdemes indulás előtt lecsekkolni a BVSC amúgy még erősen windows XP-re optimalizált oldalán.

A zuglói Budapesti Vasutas Sport Club uszodájában bárki számára nyitva tart reggel hat és hétköznap este fél kilenc, hétvégén pedig este fél nyolc között. Szaunázni nyitástól zárásig lehet.

Az uszoda alapja lehet a betegségmegelőzésnek

A Fürdőszövetség becslése szerint tavaly 31 millión jártak el a fürdőkbe, Budapesten pedig évente körülbelül három és fél millióan járnak úszni. Augusztusban Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a fürdőkben minden évben 44 milliárd forintnyi összeget hagynak ott az emberek. Csak egészségtudatos okokból közel 2 millióan járnak Magyarországra külföldről, belföldön pedig 560 ezren utaznak ebből a célból.

A Fürdőszövetségnek viszont az a tapasztalata, hogy a budapestiek nem igazán mozdulnak, ha nem muszáj. Juhász Szabolcs azt mondja, az átlaglakosság eleve keveset jár olyan helyre, ahol az egészségéért tehet valamit. „Lehetne szó fedett uszodáról, de egy konditeremről is. Kevesebb pénzt kellene forgatni az egészségügybe is, ha egészségtudatosabbak lennénk. Nem csak arról van szó, mit eszünk, hanem arról is, mennyit mozgunk. Az uszoda alapja lehet a betegségmegelőzésnek.”


A szövetség szerint az uszodák minősége az elmúlt időszakban sokat javult, mivel az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) szigorúan ellenőriz. Ahol nem tartják be a törvényi kötelezettségeket és szabályzatokat, ott komoly bírságra, büntetőjogi felelősségvonásra vagy bezárásra számíthatnak a helyek – ezért jellemzően kénytelenek voltak korszerűsíteni.


Megkérdeztük az ÁNTSZ-től, hogyan értékelik a budapesti uszodák felszereltségét. Alapvetően megfelelő a helyzet és tavaly semmilyen nagyobb betegséghullám vagy baleset nem volt. Összesen 422-szer kellett a közegészségügyi felügyelőknek beavatkozni és csak hat esetben szabtak ki bírságot. A 2014-ben az OTH országos szinten azt tapasztalta, hogy „valószínűleg forráshiány miatt” a korábbi évekhez képes kevesebb medencés közfürdőt üzemeltettek, különösen a szálláshelyeken, csak szezonban működő medencék közül.

Mányoki úti uszoda

1118 Mányoki út 5.

A korábban az Állam Igazgatási Főiskolában lévő uszoda (ezért fut Állig néven is) most a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tulajdonában működik, a corvinusosok például kedvezményesen használhatják. A Mányoki itt több bemutatott uszodánál szerencsésebb helyen van, így az olcsó kategórián belül egy kicsit drágábbak a belépők: egy felnőtt napijegy 2000 forint, a diák és a nyugdíjas jegy pedig 1300 forintba kerül (a férfi és női szauna használata itt is benne van az árban).

Az uszodát a Gellért hegy lábánál, a Gellért tértől nem messze, a Ménesi útról nyílva találjuk meg. Masszázs vagy úszásoktatás itt is igény esetén kérhető, nyáron lehet hol napozni és szintén van lehetőség az úszás mellett tornázni, focizni, röplabdázni. Sőt, kétszer egy héten, kedden és csütörtökön esténként a vízihokit is kipróbálhatjuk (gyerekeknek a Lobogó utcai tanuszodában tartanak edzést ugyanezeken a napokon, délutánonként). A medence 25-ször 13,5 méteres és 1,8 méter mély.

A Mányoki hétköznapokon reggel 6-tól este 9-ig, hétvégén és ünnepekkor pedig reggel 8-tól este 8-ig tart nyitva.

Danubius Hotel Arena

1148 Ifjúság útja 1-3.

A Papp László Sportaréna melletti, korábban Hotel Stadion néven futó szálloda fedett medencéje és fitneszterme azoknak lehet ideális kombó, akik úszás előtt vagy után még vágynának valamilyen plusz mozgásra. Például jógára, aerobicra, gerinctornára. Van erősítő gép, a nem nagyméretű medencét ellensúlyozó ellenáramoltató és finn szauna is. Külön kell fizetni viszont olyan szolgáltatásokért, mint például az infraszauna, a masszázs, vagy a rohamosan terjedő, hevederes és emelgetős TRX..

danubiushotels.hu

A napijegyek a plusz szolgáltatásoknak megfelelően drágábbak a többi bemutatott uszodánál: az 1500 forintos csütörtök kivételével 2320 forintba kerülnek. Csúcsidős, déli és esti bérletekkel, nyugdíjas vagy diákkedvezménnyel lehet viszont variálni.

A Danubiusba hétköznap munka után simán járhatunk, egész sokáig nyitva vannak: reggel fél hét és este fél tíz, hétvégén pedig reggel nyolc és este nyolc között.

 Hegyvidéki Szabadidő Központ

1122 Városmajor 29./B

Az 1991 óta működő városmajori uszodát tavaly nyáron újították fel (zuhanyzók, csapok, lefolyók), lett például hely a rohangáló gyerekeknek

Kifejezetten alacsonyak az árak: a felnőtt napijegy 1300 forint, a tíz alkalmas bérlet 11 ezer forintba kerül. A Moszkva térhez közel, a major zöldje melletti uszodában van külön használható fitnesz és tornaterem is.

A XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzathoz tartozó központ alapvetően a környék iskoláiból fogadja a diákokat, mindenki más reggel 6 és fél 8 között, délután háromnegyed 5 és fél tíz között, vagy hétvégén reggel 9-től este 7-ig járhat ide úszni.

Erzsébetligeti Uszoda

1165 Újszász utca 106-108.

A XVI. kerületi Újszász utcában szintén nem csak medencékhez lehet kijárni. A nyári szezonban strand is működik strandfoci- és röplabda pályákkal, csúszdákkal. A nagymedence (majdnem két méter mély, 25 méter hosszú, 27 fokos) és tanmedence (0,83 méter mély, 13,5 méter hosszú, 32 fokos) mellett van pezsgőfürdő, finn-, álló- és infraszauna. Jógázhatunk, lehet rendelni masszázst és persze be lehet adni a gyereket úszni tanulni.

MTI / Koszticsák Szilárd

Az Erzsébetligetibe hétköznapokon reggel hat és este fél tíz, hétvégén reggel nyolc és este fél nyolc között lehet járni. Egész nap helyett itt három órára tud bejönni egy felnőtt 1600, egy diák vagy nyugdíjas 920 forintért, de érdemes végigfutni a lehetőségeket: működnek például idősávos – kora reggeli vagy késő esti – jegyek és bérletek, családi és szaunás kombinációk is.

Az uszoda oldala most karácsonyi bérlet akcióval és ünnepi nyitva tartással támad.

Hajós Alfréd tanuszoda

1222 Nagytétényi út 31-33.

Ez a Hajós nincs közel a belvároshoz, cserébe igen olcsó. Egy felnőtt napijegy szaunahasználattal együtt 1100 forintba kerül. Diákok, nyugdíjasok és kisgyerekek 650 forintért járhatnak ide úszni. A belvárosból kellemes túrát kell tenni egészen a Camponáig a 233E járaton a Jókai Mór utcai megállóig, de ha biciklivel megyünk, nem is lehetnénk sportosabbak. A bicózást a medencében is lehet folytatni: 600 forintért félórára bérelhető aquabicili. Ezek után értelemszerű, hogy a Hajós tanuszodában aquafitneszre is lehet járni.

A nyitva tartást (hétköznap reggel hat és délután fél három, aztán este negyed hét és negyed tíz között lehet menni) és a medencebeosztást a vízilabda meccsek, versenyek és oktatások miatt itt is érdemes figyeli. Gyerekekkel például vasárnap menjünk (reggel nyolctól este hatig), mert szombaton a babák foglalják be a 90 centiméter mély, 29 fokos és 16 méter hosszú tanmedencét. A nagymedence 25 méteres és 26 fokos.

Csillagos uszodák

 

Novemberben ült össze egy bírálóbizottság, hogy minősítse a magyarországi fürdőket. A Fürdőszövetség mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium dönt: nemzeti tanúsító védjegyrendszer alapján lehet majd tájékozódni, hány csillagos fürdőbe menjünk. „A környezetet, az elérhetőséget, a szolgáltatás színvonalát, a munkatársak szakképzettségét,  a plusz élménylehetőségeket vizsgáljuk” – magyarázza Juhász Szabolcs. A szállodák és az éttermek Michelin-csillagjaival szemben a fürdőknek nincs nemzetközi sztenderd rendszerük. A minősítés általában egyedi, és nem kötelező, hanem vásárolható. Így lesz ez nálunk is.

„Az alapdíj magát a minősítést jelenti – ez egy kétezer négyzetméter alatti helyszínen százezer forintot, afeletti esetében pedig kétszázezer forintot jelent.” Az alapdíjat egyszer kell kifizetni, utána az adott hely (rendszeres ellenőrzés mellett) öt évig birtokolhatja a csillagjait. A gyakorlatban ennél általában többet fognak fizetni a helyek, mivel a különböző kategóriánként (gyógy- vagy élményfürdők, uszodák, wellness szolgáltatások) után még ötvenezer forintba kerül a minősítés megvásárolása. A Fürdőszövetség korábban is használt saját belső minősítő rendszert. 1-4 csillagot, később 1-5 csillagot adtak. Az elmúlt hat-nyolc évben 35 hely kapott minősítést, átlagosan 4 csillaggal.

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!