„Ne sok pénzed legyen, hanem elég. Ne sok időd legyen, hanem elég. Ne sokat dolgozz, hanem eleget, ne sokat elmélkedj, hanem eleget” – tanította Lin Csi apát a Huo To folyó partján. Korunk jelmondata mégis az, hogy Sosem elég! – mondja Puzsér Róbert, aki úgy látja: ma minden arról szól, hogy véletlenül se elégedjünk meg semmivel, hajszoljuk a mind nagyobb profitot, örökké keressük a szebb, a jobb és a legújabb terméket. „Ezek a szlogenek nem azért vannak, hogy boldog lény, hanem azért, hogy valakik milliárdosok lehessenek.”

Ez a korszellem pedig épp elég ahhoz, hogy tönkretegye a kapcsolatainkat és az életünket. A markáns véleményéről ismert újságíró azt is megfogalmazta, hogy a helyzetet csak rontja a mai feministák identitásválsága. „A feminizmusnak így sosincs vége. Fel vannak szabadulva a nők.” Puzsér szerint, ha a feministák ezt elismernék, azzal saját létük relevanciáját kérdőjeleznék meg. Szóval ma már csak az a nagy kérdés, hogy ebből a szabadságból hova tovább.

Puzsér azt is hozzátette, hogy a szexuális forradalomnak köszönhetően a család ma már elégtelen intézmény a szociális háló megteremtésére, sőt már nyugodtan múlt időben is említhetjük. Abban Bihari Viktória is egyetértett, hogy a család megdőlni látszó hagyománya és princípiuma helyett valami egészen másra, egészen új intézményre lenne szükség. Az előadók szerint a család helyét egy Woody Allan-filmekből ismerős tágabb baráti és értékközösségnek kellene átvennie, amiben nagyobb lehetne a férfiak szabadsága, mert a mai monogám kapcsolati kultúra csak a hazugság kultúráját teremti meg.

Bihari Viktória Popper Péter gondolatait idézve elmondta, hogy rendkívül álságosnak tartja a „nem lehet élményed nélkülem” viselkedést.  „Egy pár centis húsdarabért, ami máshol van, miért kéne óriási balhét csinálni, és ugyan miért lenne probléma, ha ezért a párunk egy picit mosolygósabban jön haza” – tette föl a kérdést a népszerű blogger. Puzsér erre reflektálva elmondta, hogy a nők szeretete kisajátító, mert számukra nem az az első, hogy a másiknak jó legyen. Tehát a fogalmat Feldmár Andráshoz hasonlóan definiálta: „a szeretet az önkéntes rabszolgaság (…) melynek fokmérője a szeretettben és nem a szeretőben van.”

Puzsér ezután az evolúciós determinizmust hozta fel, miszerint a férfi élőhelye a sokkal szabadabb „mezsgye”, míg a nőé a „tűz”, ebből pedig az következik, hogy a férfinek természetszerűleg több szabadságra van szüksége, mint a nőnek. Bár a mai kor a tűz melletti, biztonságosabb lét értékét nem becsüli meg, ezért a nők elférfiasodnak. De Puzsér gondolatmenetét folytatva, mi van, ha a nő számára a birtoklás vágya, az elhagyatottságtól való félelem ugyanolyan evolúciós princípium, mint a férfi számára az, hogy elszórja a magvait?

Ugyanezeket az evolúciós drive-okat használja ki a Puzsér által gyűlölt marketing, ami elsősorban az éhségre és a szexualitásra építve igyekszik eladni termékeit. Jó kérdés, hogy ha ebben a dimenzióban megjelenik a tudatosság, akkor ezt egy másik dimenzióban, a magánéletünkben mindezt miért nem tudjuk kivitelezni? Bár ezt az előadók nem vetették föl, de szerintünk jó kérdés, hogy a monogám kapcsolatot ki tette hatalmi ideológiává. A férfiak vagy a nők? Valószínűleg a történelmi évszázadok során az említett intézményt nem a nők alakították így, ami mostanra fokozatosan szabaddá vált.

Leszűrve a beszélgetés tanulságait, ha evolúciós ellentét feszül a két oldal között, akkor valószínűleg nem jutunk tovább Karinthynál: „Szerelem, furcsa vegyüléke szeretetnek és önzésnek – mind a kettőnél álnokabb és mélyebb, mind a kettőnél hatalmasabb.” Ugyanakkor eszünkbe juthat Füst Milán is, aki Szexuál-lélektani elmélkedések című könyvében a Trobriand szigetek szexuális berendezkedését említi elérendő példaként, ahol a fiatalok először kitombolhatják magukat és megtapasztalhatják a totális szexuális szabadságot, ám miután monogám kapcsolatba lépnek, a férfiak teljes hűségre vannak kötelezve. Először a férfi princípium is jól lakik, azután a női princípium is megmarad.