A függőség szó hétköznapi, sokat használt kifejezésünk. De a függőségről, mint betegségről csak akkor beszélhetünk, ha az adott viselkedés ártalmas ránk vagy környezetünkre nézve, ha a következményeként nem tudjuk megfelelően ellátni a munkánkat, tanulmányainkat, családi szerepeinkben nem működünk megfelelően. anyagilag bizonytalan helyzetbe kerülünk, vagy egészségünk ártalmat szenved.

Éppen ezért ma már a diagnosztikus rendszerek, így az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott, 2013 májusában megújított A mentális zavarok diagnosztikus és statisztikai kézikönyve című kötet – amely a különböző betegségek diagnosztikai kritériumait ismerteti – sem használja a függőség szót, hanem az adott viselkedés zavaráról beszél. Ily módon például a kannabisz (marihuána, hasis) okozta „függőség” hivatalos elnevezése a „kannabiszhasználat zavara”, a szerencsejáték-függőséget pedig „a szerencsejáték-használat zavarának” mondják. A függőség szó az addikciókkal foglalkozó több mint száz oldalon egyszer sem szerepel. Mindennek alapvetően két üzenete van.

Az egyik, hogy ezekben a betegségekben nem a függőség a kulcsjellemző, hanem a nem megfelelő, ártalmas használat. Az ártalmas használatot pedig olyan konkrét tünetek jelzik, mint például a kontrollvesztés a használat mértéke fölött, a szerhasználattal felhagyó kísérletek sikertelensége, a szer utáni sóvárgás, a hatás csökkenése miatt az egyre növekvő mennyiségek használata (tolerancia vagy hozzászokás), a megvonási tünetek kialakulása, a szerhasználat megjelenése veszélyes helyzetekben (például autóvezetéskor), illetve a családi és egyéb kapcsolatok sérülése. Ezek közül a tünetek közül már kettő jelenléte a szerhasználat zavarára utal, legyen szó akár alkoholról, akár heroinról.

Az ártalmas használat a kulcsjellemző

Shutterstock

A másik, hogy a szerhasználat „zavara” kifejezés jól tükrözi azt a felfogást, miszerint nem maga a használat ténye, hanem annak minősége, mintázata és következményei mentén dől el, problémáról beszélünk-e.

Jog kontra medicina

Ez az a pont, ahol a sarkos, paragrafusok szerint definiált, s ennek megfelelően kevéssé árnyalt jogi, valamint az individuumra és annak, illetve a környezetének a tüneteire koncentráló orvosi-pszichológiai szemlélet alapvetően elkülönül. Előbbi legálisnak tekinti például az alkoholhasználatot akkor is, ha az többek között jelentős egyéni ártalommal jár (például súlyos egészségkárosodással), de bűncselekményként kezeli más pszichoaktív szerek (például a marihuána, az ecstasy) használatát, még ha adott esetben nem járnak is negatív következményekkel. A paragrafusok – természetüknél fogva – nem képesek eléggé differenciálni, pedig a szerhasználat árnyalt, differenciált jelenség.

A törvényalkotó szándéka szerint egyes pszichoaktív szerek tiltásával és használatuk büntetésével a modern jog célja pontosan e szerek használatának, ez által vélt vagy valós ártalmaiknak a megelőzése. Mindezzel kapcsolatosan talán három kulcskérdés merül föl.

Egyrészt, hogy mennyire hatékony eszköz a jog a nem kívánt szerek használatának megelőzésében. A tapasztalatok szerint nem nagyon. Akár az egykori amerikai alkoholtilalom, akár a jelenlegi kábítószertörvények hatását tekintjük, azt látjuk, hogy a szerhasználat piaci jellemzőit (az egyes szerek árát, minőségét) képesek ugyan befolyásolni, de magukat a szerhasználókat és a szerhasználat tényét számottevően nem. A szerfüggők, egyes betegek esetében egyszerűen arról van szó, hogy az ő szerhasználatuknak olyan személyiségbeli, más betegségekhez társuló súlyos okai vannak, amiket tiltás vagy büntetéssel fenyegetés nem képes felülírni.

Nekik hosszú távú terápiára lenne szükségük; betegségeket nem lehet ugyanis jogszabályokkal gyógyítani. Az alkalmi, rekreációs használók pedig nehezen tudnak azonosulni a törvény szellemével. Amit tovább nehezít a szabályok betarthatatlansága, hiszen valószínűleg a legtöbbször elkövetett, egyúttal a legritkábban büntetett bűncselekményről van szó, ami a vonatkozó törvények visszatartó erejét minimálisra csökkenti.

Tiltás vagy büntetéssel fenyegetés nem képes felülírni

Shutterstock

Másrészt izgalmas megvizsgálni, mennyire valós veszélyeket tükröz az egyes szerek tiltása. A törvénykezés logikájából az következne, és valószínűleg a társadalom elvárása is ezzel vág egybe, hogy a legveszélyesebb szereket tiltsuk, a kevésbé ártalmasakkal legyünk elnézőek.

David Nuttnak, az Imperial College angol pszichofarmakológus professzorának az utóbbi években végzett, nagy port kavaró elemzései azonban ennek az ellenkezőjét mutatják, nevezetesen azt, hogy a szakemberek által a legártalmasabbnak ítélt szerek közül több (például az alkohol) használata teljesen elfogadott, míg más, kevésbé veszélyesekét (ilyen például a kannabisz) gyakran szigorúan büntetünk. Mindebből nem következik természetesen egyenes úton sem az alkohol tiltása, sem a marihuána legalizálása, de tisztában kell lennünk azzal, hogy jogi döntéseinket sokkal inkább kulturális hagyományaink, nem pedig a szakértői konszenzus határozza meg.

Harmadrészt, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a szigorú tiltás ártalmas is lehet, hiszen például rejtettebbé válhat a drogprobléma, és csökkenhet a segítséget keresők száma.

Lottózó tömegek

De röviden térjünk még vissza a „zavar” kifejezéshez, s ezzel összefüggésben a szerhasználati problémák árnyalt megítéléséhez. Ahhoz a felismeréshez tehát, hogy a legkülönbözőbb szereket ártalmas, kevésbé ártalmas és akár ártalmatlan módon is lehet használni. Érdemes például az alkoholt megvizsgálni, azt a drogot, amelyet évezredek óta használunk itt Európában, s máris ésszerűbbnek tűnik ez a megfontolás.

A már említett kézikönyv egyik legizgalmasabb módosítása, hogy az addikciók közé bevette a viselkedési zavarokat, amelyeknél semmilyen kémiai szer nincs jelen, a betegség tünetei azonban megegyeznek a kémiai addikcióknál tapasztaltakkal. Márpedig, ha például a szerencsejátékot tekintjük, még az alkoholhoz képest is nyilvánvaló, hogy nem a szer, hanem maga a jelenség a meghatározó. Senki sem gondolja, hogy a lottózó tömegek kezelésre szorulnának, de könnyű belátni a hatalmas uzsorakölcsönöket felhalmozó szerencsejátékos betegségét.

A viselkedési addikciók ráadásul további – a fentiekben tárgyalt – szempontra is felhívhatják a figyelmet. Láttuk, hogy a drogoknak néha óhatatlanul is túl nagy szerepet tulajdonítunk, ennek következményeként szinte kitakarni a tényleges problémát, a viselkedést, s így a betegség okát nem a személy viselkedésében, hanem a drogban keressük. A viselkedési addikciók jelensége pont ezt a percepciós zavarunkat segíthet oldani, látva, hogy az addikció tünetei mindenféle kémiai szer jelenléte nélkül is kialakulhatnak.

A Száraz November kezdeményezésről itt olvashat.

"Beledöglünk az alkoholba, kormányzatunk pedig még támogatja is"

"Eddig azt gondoltam, azért iszom, mert amúgy nem vagyok jól. Most nem iszom, jól vagyok. Lehet hogy azért nem voltam jól, mert ittam, és nem fordítva?" - írja egy kommentelő a Száraz November fantázianéven futó esemény oldalán. A Go Sober For October mintájára kitalált akció lényege, hogy a résztvevők önként vállalják: egy teljes hónapig nem isznak alkoholt.

Demetrovics Zsolt addiktológus cikkéhez hasonló témájú írásokat – a szenvedélyről, a szerhasználatról – itt talál. Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely az egymásra hatással, befolyásolással, manipulálással foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, ajándékba elküldjük a Hogyan küzdjünk meg az élet nehézségeivel? című könyvet. Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!