Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Évről évre egyre több a pszichológiával foglalkozó ismeretterjesztő kiadvány, akad közöttük igényes és kevésbé igényesebb. Mi most néhány olyan újdonságot ajánlunk, amelyben garantáltan nem csalódik senki, amikor a karácsonyi csomagolópapírt lehámozza róla.
1. L. Stipkovits Erika: Ölelni és ölre menni. Testvérekről, nem csak szülőknek
Az Ölelni és ölre menni természetesen azoknak a szülőknek is segít, akik kétségbeesetten próbálnak jó testvéreket faragni gyerekeikből, és elszörnyedve veszik észre a testvérféltékenység vadhajtásait. „A ’tökéletes’ testvérkapcsolattal az a baj, hogy nem létezik” – nyugtat meg mindenkit a több évtizedes tapasztalattal rendelkező pszichoterapeuta, hipnoterapeuta. L.Stipkovits Erika kitér a testvér nélkül felnövő gyerekekre, a mozaikcsaládokra, a betegséggel együtt élő testvérekre, az ikrekre és a tragikus esetek feldolgozására is. Tesztjei és önállóan végezhető gyakorlatai segítenek abban, hogy feltárjuk és rendezzük kapcsolatainkat testvéreinkkel, és tudatosan, sérülések nélkül tereljük gyermekeinket az elég jó testvérkapcsolat, ezáltal a harmonikus felnőttkor felé.
2. Szummer Csaba: LSD és más „csodaszerek”. A pszichedelikumok tündöklése, bukása és feltámadása a nyugati kultúrában
Az 1960-as évek első felében az LSD eljutott a tömegekhez: szakrális drogként és a társadalmat forradalmasító csodaszerként tekintettek rá. A korszak olyan meghatározó alakjai, mint Timothy Leary, John Lennon vagy éppen Steve Jobs kezdték el használni és többnyire dicsőíteni a „savat”.
Az LSD és más „csodaszerek” az első magyar nyelvű összefoglalója a nyugati világ tudatmódosító anyagainak napjainkig bezárólag. Lebilincselő eszme- és kultúrtörténeti munka, amely sorra veszi a pszichedelikumok kulturális, társadalmi, pszichológiai és terápiás aspektusait, és megismertet azokkal a messianisztikus várakozásokkal és irracionális félelmekkel, amelyek a pszichedelikumokhoz mind a mai napig kapcsolódnak – írja ajánlásában Demetrovics Zsolt, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének igazgatója, a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője.
Az LSD az egyik legizgalmasabb, s egyben legveszélyesebb a pszichoaktív szerek listáján, amelyet rendkívül intenzív hallucinogén hatása tesz egyszerre vonzóvá és ijesztővé. Hiába telt el több mint hét évtized születése óta, a benne rejlő veszélyeket és lehetőségeket még távolról sem térképezte fel a tudomány kellő alapossággal – nem véletlen, hogy Szummer Csaba pszichológus, a Károli Egyetem Szociálpszichológiai és Interkulturális Tanszékének vezetője e pszichedelikumnak eredt a nyomába.
3. A barátság… 500 dolog, amiről a barátság szól
4. Feldmár András: A rettenetes, a csodálatos
5. Ruby Wax: Mindfulness-kalauz. Tudatos jelenlét az agyonhajszolt elmének
Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely a testvérekkel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, ajándékba elküldjük a Tesztkönyv – 64 önismereti teszt című könyvet. Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.