Mindannyian találkoztunk már vele: önző, önimádó, hiú és manipulatív. Mindent a saját érdekeinek rendel alá, az empátiát nem ismeri, más embereket használati tárgyként kezel. Amikor megismerjük, általában nagyon vonzónak tűnik. Idegenekkel elbűvölő, jellemzően ő a társaság középpontja. Röviden: olyasvalaki, aki nem nőtt ki az önző kisgyerek szerepéből. Szaknyelven: narcisztikus személyiségzavarral (narcissistic personality disorder – NPD) küzd.

A narcisztikus partnerrel együtt élők beszámolóinak gyakran ismétlődő közös pontja ez a kétarcúság: a szeretetre és tiszteletre méltó nyilvános, és a kiállhatatlan privát személyiség. Az előbbibe könnyű beleszeretni, de az utóbbival kell nap mint nap megküzdenie annak, aki összeköti vele az életét.

Narcisztikus emberrel élni nagy kihívás, rengeteg frusztrációval jár. Olyan súlyos állapot lehet, hogy egyesek önálló kórképről, a „narcisztikus személy áldozata szindrómáról” beszélnek. Ez túlzásnak tűnhet, és bizonyára nem véletlen, hogy a hivatalos kórleírások közé nem került be, de rámutat arra, milyen nehéz a helyzete annak, aki ilyen kapcsolatban találja magát.

Mielőtt azonban narcisztikusnak bélyegzünk valakit, tudnunk kell, hogy nem betegségről, hanem személyiségzavarról van szó, és mint ilyen, kontinuum mentén képzelendő el: tendenciái bizonyos mértékig mindenkiben megtalálhatók, és önmagukban nem tekinthetők negatívaknak.

Hogy választ kapjunk arra, valóban kórosan narcisztikus személlyel van-e dolgunk, tegyünk fel magunknak öt kérdést.

1. A partnerem úgy viselkedik-e, mintha ő lenne a világ közepe?

2. Bókolnom kell-e neki ahhoz, hogy odafigyeljen rám, és elismerést kapjak tőle?

3. Mindig magára tereli-e a beszélgetést?

4. Lekicsinyli-e az érzéseimet vagy a dolgokat, amik érdekelnek?

5. Ha nem értek vele egyet, hideggé, tartózkodóvá válik-e?

Ha egy-két kérdésre igen a válasz, előfordulhat, hogy narcizmussal van dolgunk. Ha három vagy több az igen, akkor pedig szinte biztos, hogy érzelmi szabadságunkat narcisztikus személy korlátozza – írja a Psychology Today című lapban 2010-ben megjelent cikkében Judith Orloff pszichiáter, a Kaliforniai Egyetem oktatója.

A két út

Ha ez a helyzet, önvédelmi okok miatt persze a legjobb kilépni a kapcsolatból. Aki valamiért nem áll erre készen, vagy rajta kívül álló okból nem menekülhet, az előtt két út áll. Választhatja, hogy vaknak tetteti magát, és nem néz szembe azzal a ténnyel, hogy sosem fogja megkapni partnerétől, amit érdemel, és amire szüksége van.

A másik lehetőség elfogadni, hogy a narcisztikusak destruktív vonásai nem megváltoztathatók, és megküzdési módszereket tanul, melyek segítségével enyhíthető a velük együttélés nyomorúsága, és némileg helyreállítható a megtépázott önbecsülés. Ez a nehezebb út, mert azzal jár, hogy az embernek le kell adnia az elvárásaiból. Hiába reméljük ugyanis NPD-s partnerünktől, hogy fel- és elismeri a problémáját, azt pedig pláne ne várjuk, hogy azt kezeltetni fogja.

Néhány trükk

Foglalkozzunk tehát magunkkal, ha nem akarjuk elveszíteni az énünket. A narcisztikus ember világa kizárólag önmagáról szól, sarokba szorulunk, ha folyamatosan őt akarjuk boldoggá tenni. Érdemes több időt tölteni olyanokkal, akik erősítik az egónkat, illetve valamilyen csoportosan űzhető hobbit választani – a szakemberek szerint már ez is segíthet.

A narcisztikusakkal szemben hasznát lehet venni a megfelelő tárgyalástechnikának, és meg kell tanulnunk, mely viselkedéseiről lehet alkudozni, és melyek azok, amikre nincs befolyásunk. Működő kommunikációs módszer, ha úgy csomagoljuk a dolgokat, hogy az ő számára nyújtott előnyöket hangsúlyozzuk. Például ahelyett, hogy azt mondjuk: „Szívesen elmennék erre a vacsorára” fogalmazhatunk így is: „Mindenki kedvel téged a társaságban, nagyon örülnének, ha ott lennél”.

Az NPD-s emberek hajlamosak arra, hogy letagadják korábbi kijelentéseiket, vagy azt állítsák, hogy mást mondtak, mint amire emlékszünk. Ez a viselkedés nem mindig szándékos, néha a pillanatnyi szükségletek hívják elő. Ám pszichés bántalmazásnak minősül, mert azt okozza, hogy a szenvedő fél védekező álláspontba kényszerül, egy idő után pedig saját elemállapotában kezd kételkedni. Meg kell tanulnunk felismerni ezeket a helyzeteket, és függetleníteni magunkat, amennyire lehetséges.

A legfontosabb kérdés

A társfüggő, kodependens személyiség, azaz az olyan ember, aki teljesen a másik szükségleteinek rendeli alá önmagát és énképe kizárólag másoktól függ, különösen gyakran találja vonzónak a magabiztos, irányító narcisztikust. Kapcsolatuk eleinte tökéletesnek tűnik, hiszen komplementer igények találkoznak: a kielégíteni és a dominálni vágyóké. Az ilyen viszony természetéből adódik, hogy az egyedülléttől rettegő, megfelelési kényszeres, társfüggő fél sokkal több energiát fektet a kapcsolatba, és éppen azt nem kapja meg, amire a legjobban vágyik: a feltétlen szeretetet.

A legjobb persze bele sem bonyolódni a kapcsolatba narcisztikus emberrel. Az Ohiói Állami Egyetem 11 ezer fővel elvégzett, a PLOS ONE nevű online folyóiratban közzétett friss kutatása szerint nem is olyan nehéz kiszűrni őket. Brad Bushman és munkatársai arra kérték a kutatás alanyait, hogy hétpontos skálán ítéljék meg, mennyire igaz rájuk az állítás: „narcisztikus vagyok”, és felvettek velük bevált nárcizmus teszteket is. Kiderült, hogy erre az egy kérdésre adott válasz pontosan tükrözte a bonyolultabb pszichológiai tesztek eredményét. Az önimádó emberek szinte büszkék rá, hogy azok, semmi negatívat nem látnak benne – magyarázta Bushman. Így gyanú esetén érdemes már az ismerkedés elején egyszerűen rákérdezni: narcisztikus vagy?

Kugler Judit pszichológus

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.